Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az anyák növelhetik gyermekeik bőrrák-kockázatát?

Nézd meg az anyját, ... és rájöhetsz, mekkora a lányánál kialakuló melanoma kockázata. Ugyanis az anyák - sok más mellett - a szoláriumozásban is példaként szolgálnak a lányaiknak. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa szerint pedig ezzel jelentősen növelik a bőrrák kialakulásának rizikóját.  

Anyáról lányára

Néha nem az anyák a legjobb példaképek. Legalábbis ez derül ki az American Academy of Dermatology legújabb felméréséből, amelyben a megkérdezett, szolárium használó tinédzser lányok és fiatal nők arról számoltak be, hogy az édesanyjuk is gyakran látogatja a mesterséges fénykabint.
A felmérésből az is kiderül, hogy szoláriumozók körében jóval nagyobb volt azoknak az aránya, akiknek szűkebb vagy tágabb családjából is használta valaki ezt az eszközt (65 %), mint azok közt, akik más úton barnulnak (28 %). Különösen az mutatott erős összefüggést, hogy az anyáról „ragad” a lányra ez a szokás, hiszen erről a lányok 42 % százaléka így nyilatkozott. Ezzel szemben a más barnító eszközök és termékek használóinál csak 10 %-os volt ez az arány.

A szoláriumozás „ördögi köre”

A kutatások szerint a rendszeres szoláriumhasználat 75 %-kal megnöveli a melanoma megjelenésének rizikóját. Ráadásul a bőrrákoknak ezen legveszélyesebb fajtája gyorsabban kialakul a 15-29 éves nőknél, mint a hasonló korú férfiaknál. A tények tükrében tehát kijelenthető, hogy azok az anyák, akik sűrűn használják a napágyakat, nem csak a saját rizikójukat növelik a bőrrák tekintetében, de a lányaikét is. Mivel az édesanyák mintája nagyon mélyen épül be a gyermekekbe, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a szülők jó példával járjanak elől.
Érdekes tanulsága az amerikai felmérésnek az is, hogy amíg a válaszadó lányok döntő többsége azt mondta, hogy nem titok a családban a szoláriumhasználat, addig 94 %-uk úgy nyilatkozott, hogy azért nem figyelmezették őt a szülei az ezzel járó kockázatokra, mert nem tudtak róla, hogy a lányuk szoláriumozik. Ráadásul azok a tinik és a fiatal nők, akik megszokták, hogy barna a bőrük, nagyobb nyomást is éreznek a társaik felől, hogy ezt az állapotot fenntartsák, mint azok, akik nem estek bele a „barna bőr ördögi körébe”.

A szülői felelősség hatalmas

Mivel a szolárium használata legalább olyan egészségtelen szokás, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás, a tizenéveseknél még nagyobb az esélye, hogy engednek a társaik nyomásának. Éppen ezért is szükséges, hogy a szülők ne csak elmagyarázzák a gyermekeiknek az egészséges életmód alapjait, de maguk is éljenek eszerint. A megelőzés és a korai felismerés azonban ebben a kérdésben is döntő - elengedhetetlen, hogy a szülők ezt is megtanítsák a gyerekeiknek. Vagyis évente legalább egyszer ellenőriztessék a bőrüket szakemberrel, aki számítógép segítségével rögzíteni is tudja az anyajegyek állapotát, így a változások később könnyebben nyomon követhetők. - hangsúlyozza dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza.

forrás: www.oxygenmedical.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.