Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az Ébredéssel zár a 20. Titanic

Rufus Norris Ébredés (Broken) című filmjének vetítésével zárul a 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Az április 5–13. között tartó fesztiválon 74 filmet láthatott a hazai közönség, köztük egy világpremiert is.

Rufus Norris megrázó filmdrámájában, az Ébredés (Broken) című, Észak-Londonban játszódó filmben a vagány ifjú hölgy, a tizenegy éves Skunk (Eloise Laurence) számára a nyári szünet épp csak elkezdődött, csupa remek program várna rá. Ehelyett szemtanúja lesz annak, ahogy  a szemben lakó, otromba Mr. Oswald szinte agyonveri Ricket, a kedves, kicsit zavarodott fiút, aki szintén a szomszédban lakik. Skunk ártatlanságának ezzel befellegzett. Apja (Tim Roth – Ponyvaregény, Négy szoba) igyekszik segíteni félelmein, de az otthon, a környék, az iskola mind álnok tereppé válik számára, ahol a boldog gyermekkori bizonyosság helyét átveszi a kétség, és egy bonyolult, meghasadt világ képe. Skunk utolsó vigasza Rickkel való kimondatlan barátsága, de végül olyan választás elé kerül, amelyben neki kell döntenie: marad-e ebben a most megismert világban, vagy elhagyja örökre.

A film elnyerte a British Independent Film Award-ot a Legjobb Angol Független Film kategóriában.

A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, amely 2005-óta versenyfesztiválként is működik. A fesztivál az elmúlt 20 évhez hasonlóan 2013-ban is átfogó, sokszínű válogatást adott a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból. Idén 74 filmet láthatott a közönség, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait.

Forrás: www.titanicfilmfest.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.