E havi címlapsztorinkban Csabai Károly beszélget Jelasity Radovánnal, az Erste Bank elnök-vezérigazgatójával. Arról faggatta a bankvezért, mennyivel lesz olcsóbb a bankolás, ha eltörlik a tranzakciós illetéket és arra is kíváncsi volt, tartanak-e a nagybankok a sexi fintech-szolgáltatások elterjedésétől.
A kiberbiztonság is egyre több cégnél pénztárcába vágó tényező, ezért utána jártunk, hol és hogyan védekezhetünk a megnövekedett kockázat ellen, amely már egyaránt fenyeget kicsiket és nagyokat.
Véleménycikkünkben külpolitikai publicistánk, Káncz Csaba osztja meg gondolatait a Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre településéről. Magánügy rovatunkban pedig Szarvas György beszélget Kércz Tiborral, a nemzetközileg elismert, vegyészmérnökből lett természetfotóssal hitvallásról, elhivatottságról, művészetről.
Februárban is keresse a Piac és Profit magazint az újságárusoknál, ha lépést akar tartani a legfrissebb üzleti és társasági trendekkel!
Fizessen elő a Piac & Profit magazinra, hogy független forrásból lásson rá az üzleti világra!
Az egyéves túlélés tekintetében a legrosszabbak között vagyunk Európában
Mind több beteg viselkedik fogyasztóként – állítja Lantos Csaba, magánegészségügyi befektető. A betegek megkövetelik, hogy több információt biztosítsanak számukra, hogy hozzáférjenek a legmodernebb kezelésekhez és minél fejlettebb intézményekben lássák el őket. Vagyis aktívan be szeretnének kapcsolódni az egészségügyi döntésekbe – írja az először a februári Piac & Profitban megjelenő elemzésében. Keresse a lapot az újságosoknál!