Piac és Profit magazin cikkek

Vírusölő olcsó pénzek
Munkahelyteremtő bértámogatások mellett többezer milliárd forint értékű hitellel, garanciával, tőkével segítik az állami tulajdonú pénzintézetek, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe jutott hazai vállalkozásokat. Kérdés, a források mennyiben jelentenek tartós megoldást a koronavírus okozta sokkra.

A válság nemcsak ellenség, barát is lehet
Magyarország komoly stratégiai szerepet tölt be a Bosch csoport működésében és ezt a válság sem írja felül. Daniel Korioth, a Bosch csoport Magyarországért és az Adria régióért felelős vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója a koronavírus-járvány ellenére is optimista. Úgy véli, most van igazán komoly előnye annak, mennyire diverzifikált a Bosch.
„Azt a pénzt nagyon nehéz visszafizetni, ami nincs az utazási irodáknál”
Az irodák azt tervezik, hogy ha az egészségügyi és adminisztratív szabályok lehetővé teszik, akkor július elején elindítják a charterjáratokat a mediterrán tengerparti üdülőhelyekre”, mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. A szakember a Piac & Profitnak adott interjúban arról is beszélt, hogy mi az, ami igazán segíthetne a nehéz helyzetbe került irodákon.

Egy szezonális biznisz újrakezdési stratégiája
Hiába indult el a szabadtéri koncertek szezonja, az ebben az üzletágban tevékenykedő cégek idei bevételeit nagyrészt elvitte a vírus. A hatályos rendelet szerint augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényeket tartani, arról viszont nem szól a fáma, hogy mi lesz augusztus 16-tól. A Piac & Profit magazinban Pálffy András, a Budapest Park alapítója, stratégiai és innovációs vezetője mondja el a vállalkozás túlélési stratégiáját.

Az egészségügy vezeti a közgazdászokat
A beteg sok esetben az életmódjával felel a betegségéért. Ezt tudjuk, mégis szükségünk van időnként valamilyen sokkhatásra, hogy megértsük, máshogyan kell élnünk. Így van ez a gazdaságban is – véli Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.

Távmunka - Működik?
Jól vesszük az akadályt? Milyen nehézségeket jelent, hogy hetek óta otthonról dolgozunk? Erről és számos érdekességről olvashat a Piac & Profit magazin legfrissebb számában.

Elvitte a vírus a hegyet
Nagyon izgalmasnak ígérkezett Klein Dávid és Suhajda Szilárd számára a tavaszi szezon a Himalájában. A páros a Makalu megmászására készült, ami nemcsak önmagában lett volna jelentős, de egyben felkészülésnek is tekintették jövő évi projektjükre, amikor visszatértek volna az Everestre, hogy oxigénpalack nélkül érjék el a világ tetejét. Aztán hirtelen minden álom összetört, amikor elszabadult a koronavírus. A Himalája „bezárt,” a terveket pedig jegelni kellett. De honnan volt rá pénz? És mi lesz most?

Pénzügyi hasznot is húzhatunk a klímavédelemből
Ez korántsem újkeletű dolog, e befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő már tizenkét éve, még a 2008 őszén kirobbant előző válság előtt megteremtette, elindítva az OTP Klímaváltozás 130/30 nevű befektetési alapját.

Egy vírus, mely térdre kényszerítette a világot
Mondhatnánk, hogy a semmiből bukkant fel egy vírus, amely térdre kényszerített egy egész világot. De sok tudós évek óta arra figyelemeztett, - főleg a 2003-as SARS- és a 2012-es MERS-járvány óta -, hogy előbb-utóbb lesz egy vírus, amely végig söpör majd a Földön országhatárokat nem kímélve, s rég nem látott áldozatszámmal jár. Ez most bekövetkezett.

Patai Mihály: Azért dolgozunk, hogy a fogyasztóknak olcsóbb legyen a bankolás
Utólag látszik, milyen jó, hogy fel sem merült az azonnali fizetési rendszer március 2-ai indulásának elhalasztása, hiszen az elektronikus fizetés jelentősége pont a koronavírus-járvány miatt megnőtt – mondja Patai Mihály.
Azért lehet pozitív hatása is a koronavírusnak
Például tisztább lehet a levegő. Azáltal, hogy mondjuk egy üzlet megkötésére készülők rádöbbennek arra, nem kell feltétlenül minden egyes alkalommal találkozniuk, elég a bemutatkozáskor, meg a végén, amikor aláírják a megállapodást. Így a kevesebb autózás és repülőzés kevésbé szennyezi a környezetet.
A nemesfém lesz a következő nagy dobás?
Nemesfémek és olaj. Melyik lesz a nyertes a járvány lecsengése után? Erről és számos más érdekességről is olvashat a Piac & Profit magazin friss számában.
A magánorvos nem választás, hanem kényszer
Magánegészségügy, olcsóbb bankolás, kiberbiztonság, Nemzetközi Beruházási Bank, gyémántbiznisz, természetfotós! Ezekről és még sok érdekességről olvashat a Piac & Profit februári számában.
Tarol az adómentesség a régióban
Forró témákkal jön a februári piac és profit. Mi lesz veled egészségügy? Lantos Csaba írásából megtudhatja, hogy milyen problémát okoz, hogy a hazai rendszerből hiányoznak a teljesítménymutatók, és miért gond, hogy a betegek pletykák alapján választanak ellátó helyet. Megkérdeztük Kincses Gyulát, a MOK hogyan képzeli a magán- és közösségi ellátás egyensúlyát, és vajon mi késztetheti a politikai döntéshozókat, hogy akár konfliktusok árán is rendbe tegyék az egészségügyet.
Színházak a nemzeti centrifugában
Hamarosan belelapozhat a Piac & Profit legfrissebb számába.
Az egyéves túlélés tekintetében a legrosszabbak között vagyunk Európában
Már csak néhány nap, és belelapozhat a Piac és Profit magazin legfrissebb számába! Forró témákkal jön a februári piac és profit.
Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Már csak néhány nap, és belelapozhat a Piac és Profit magazin legfrissebb számába! Forró témákkal jön a februári piac és profit.
„Hazafinak tartjuk magunkat”
Már csak néhány nap, és belelapozhat a Piac és Profit magazin legfrissebb számába!
Nyugdíjat, de miből?
A nyugdíjas években remélt jövedelmük mértékétől, valamint a súlyos betegségektől tartanak leginkább a magyarok a felmérések tanúsága szerint. Nem is alaptalanok az aggályok: az MNB tanulmánya is az mutatja: csak 2030-ig biztosak a hazai nyugdíjak. Ennek tükrében még riasztóbb adat, hogy a 18- 65 év közötti lakosság mindössze 10 százalékának van megtakarítása.