Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az egészségügy vezeti a közgazdászokat

A beteg sok esetben az életmódjával felel a betegségéért. Ezt tudjuk, mégis szükségünk van időnként valamilyen sokkhatásra, hogy megértsük, máshogyan kell élnünk. Így van ez a gazdaságban is – véli Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.

A koronavírus egészségügyi és gazdaságpolitikai vonatkozásai szorosan összefüggenek. A mostani pandémiás helyzet egy erős ösztönzés, amely hatására reméljük, fenntarthatóbb fejlődési pályára kerül a világgazdaság és a magyar gazdaság is.

A közgazdász arról is beszél a Piac & Profitban, hogy mely vállalatok fogják túlélni a mostani válságot, és melyek azok, amelyeket nem is érdemes megmenteni. Számukra a csőd lehet a fejlődés következő lépcsőfoka.

Trautmann László Kép: Piac & Profit

Trautmann szerint megvannak azok az ideológiai és gazdasági, technológiai eszközök, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy mindenki erényesen éljen. Már látjuk, hogy a szeretet is tudja jól vezetni a gazdálkodókat, amellett, hogy profitra törekszenek és büszkék az elért üzleti nyereségükre. Az átállás azonban nem könnyű, hiszen egy 300 éves hagyományt kell újragondolni.

Az interjúból az is kiderül, a magyar kormányzat miért szigorúbb a fiskális engedményekben, mint a környező országok. Most az egészségügy vezeti a gazdálkodókat, az egészség szab normát a követeléseiknek. A járvány előtérbe hozta a reálgazdasági összefüggéseket. A monetáris eszközöknek elég alacsony a hatásosságuk, a jegybankoknak kicsi a mozgásterük, de napirendre került a monetáris és fiskális politika összhangja – mondja Trautmann.

Erről szól még az interjú:

• Súlyosabb lesz a koronavírus pénzügyi hatása, mint az egészségügyi?

• Mennyi idő alatt épülhet fel a betegségből a világ?

• Hogyan alakul a globalizáció a vírus után?

• Milyen ágazati váltásra kell, felkészüljön a világ és milyenre Magyarországnak?

• Mik lehetnek a hazai gazdaság új kitörési pontjai?

• Rosszabb helyzetben van Magyarország, mint a környező országok?

A teljes interjút a Piac & Profit áprilisi számában olvashatja ITT.


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.