A kiberbiztonság is egyre több cégnél pénztárcába vágó tényező, ezért utána jártunk, hol és hogyan védekezhetünk a megnövekedett kockázat ellen, amely már egyaránt fenyeget kicsiket és nagyokat.
Véleménycikkünkben külpolitikai publicistánk, Káncz Csaba osztja meg gondolatait a Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre településéről. Magánügy rovatunkban pedig Szarvas György beszélget Kércz Tiborral, a nemzetközileg elismert, vegyészmérnökből lett természetfotóssal hitvallásról, elhivatottságról, művészetről.
Februárban is keresse a Piac és Profit magazint az újságárusoknál, ha lépést akar tartani a legfrissebb üzleti és társasági trendekkel!
Fizessen elő a Piac & Profit magazinra, hogy független forrásból lásson rá az üzleti világra!
Tarol az adómentesség a régióban
Tegyen velünk körutazást a régióban, és ismerje meg a szomszédos országok kormányainak adópolitikáját. A Piac & Profit gyűjtéséből kiderül, hogy míg az Orbán Viktor vezette kormány a családtámogatásokra helyezi a hangsúlyt és emellett a munkaadókra rakódó terheket csökkenti a hatéves bérmegállapodás alapján, addig a szomszédos országokban a foglalkoztatás könnyítését és növelését tartják szem előtt.