Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elvitte a vírus a hegyet

Nagyon izgalmasnak ígérkezett Klein Dávid és Suhajda Szilárd számára a tavaszi szezon a Himalájában. A páros a Makalu megmászására készült, ami nemcsak önmagában lett volna jelentős, de egyben felkészülésnek is tekintették jövő évi projektjükre, amikor visszatértek volna az Everestre, hogy oxigénpalack nélkül érjék el a világ tetejét. Aztán hirtelen minden álom összetört, amikor elszabadult a koronavírus. A Himalája „bezárt,” a terveket pedig jegelni kellett. De honnan volt rá pénz? És mi lesz most?

Már jócskán a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások idején jártunk, amikor megkerestük az ország két legismertebb hegymászóját, Klein Dávidot és Suhajda Szilárdot. A pandémás helyzet miatt videókonferenciás beszélgetést folytattunk – egyrészt természetesen a füstbe ment Makalu-tervről, másrészt pedig a hegymászás kevésbé érintett oldaláról, az anyagi háttérről és annak megteremtéséről kérdeztük őket.

Végigbeszéltük, hogyan is működik a szponzorkeresés, hogyan áll össze fejben a páros és csapatuk egész éves költségvetése – és aztán hogyan kell azt a gyakorlatban, menet közben jócskán megváltoztatni, lefaragni róla egy csomó dolgot, mert közbeszól az élet. Az interjúból kiderül, hogy az ismert, népszerű mászók, a Klein-Suhajda párosnak még mindig hideghívásos telemarketinggel kell felhajtaniuk a támogatókat, mely módszer sikerességi rátája náluk is borzasztó alacsony. Arról is szó esik, hogy egyes esetekben kukázniuk kell, hogy spórolni is tudjanak az expedícióra, és legyen is mit enniük közben.

Kép: Piac & Profit

Elmondják, miért ilyen nehéz támogatókat találniuk, arról pedig már Németh Ottó, a Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozatának elnöke beszél, hogy ehhez képest a hegymászás szponzorálása miért is éri meg sokkal jobban a cégeknek, mint rengeteg más sportág pénzelése.

Kleinnel és Suhajdával azt is végigbeszéljük, hogy konkrétan milyen tételeket tartalmaz egy himalájai expedíció költségvetése, és mivel jövő évi céljuk az Everestre való visszatérés, azt is megkérdeztük, mi mennyibe kerül a Föld legmagasabb hegyének megmászásakor.

A két hegymászó azt is elmondja, hogy tavaszi expedíciójuk kényszerű elhalasztása miatt most mekkora anyagi bukást kell lenyelniük, végül mesélnek arról is, hogy hegyi emberként hogyan élik meg a kijárási korlátozás miatti házi fogságot.

Olvassa el exkluzív interjúnkat a Piac & Profit legfrissebb számában, a COVID-19 miatt digitálisan. A teljes cikket itt tudja elolvasni.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.