Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az endometriózist nem véletlenül nevezik korunk pestisének

Mirtill 30 éves, mosolygós, 5 hónapos gyermekével várandós fiatal nő. Szerencsésnek tartja magát, hogy viszonylag hamar megfogant a gyermeke azokhoz az ismerőseihez képest, akik már évek óta próbálkoznak sikertelenül. „Mindig azt hittem, hogy nekem gond nélkül sikerül majd teherbe esnem.


Őszintén szólva sokáig nem is foglalkoztatott különösebben az anyaság, inkább a karrieremre koncentráltam, azonban 30 éves korom után úgy döntöttünk férjemmel, hogy elérkezett az idő, jöhet a kicsi. Az egyetlen baljós előjel utólag visszagondolva talán az volt, hogy a menstruációm mindig rettenetes fájdalmakkal járt, már 10 nappal azelőtt görcsölt a hasam, mielőtt megjött volna a havi ciklusom. Gyakorlatilag havonta mindössze 10 napig voltam tünetmentes, aztán kezdődött a fájdalom, ami egészen a menstruációm utolsó napjáig tartott. Ennek ellenére nem gondoltam volna, hogy bármilyen probléma van a reprodukciós rendszeremmel egészen addig, ameddig az orvosok meg nem állapították, hogy endometriózisom van. Bár operációt javasoltak, én alaposan utána olvastam ennek a problémának, és ez alapján úgy döntöttem, hogy inkább természetes úton próbálkozom, hiszen az endometriózis mértékét nehéz operáció nélkül megállapítani. Azt hiszem, hogy a rossz hírt mindig szívesen vonjuk kétségbe, talán ezért lamentáltam ennyire. Azonban miután másfél év után sem jött a baba, végül mégis úgy döntöttem, hogy rászánom magam a műtétre” – meséli a fiatal hölgy.

Mirtill egyik ismerőse ajánlására kereste fel Dr. Vereczkey Attilát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet főorvosát, aki elvégezte rajta a műtétet. Szerencsére ez alapján kiderült, hogy az endometriózisa nem volt súlyos, az operáció pedig a félelmek ellenére jól sikerült.
„Egyike voltam a meddőségi klinika első pácienseinek, és annak ellenére, hogy nagyon tartottam a műtéttől, szerencsére rendkívül hamar felépültem, és a nyomai szinte alig látszanak a hasamon. Mindenki nagyon kedves volt hozzám a klinikán, és nem hagyott bennem semmiféle kellemetlen emléket az egész sem testileg, sem lelkileg. Így amikor a védőnő megkérdezte, hogy milyen műtéteken estem át, egészen elfeledkeztem arról, hogy megemlítsem ezt az endoszkópos beavatkozást. Nem szerettem volna félrevezetni, de csak másnap jutott eszembe, hogy mintha valamiről elfeledkeztem volna” – mondja nevetve Mirtill.

Az endoszkópos és meddőségi specialista azt ajánlotta a párnak, hogy az operációt követően néhány hónapig próbálkozzanak természetes úton. Mivel a baba még váratott magára, ezért a specialista javaslatára a pár megpróbálkozott az inszeminációval. Vereczkey doktor azt mondta, hogy mesterséges megtermékenyítési procedúrát csak végső esetben alkalmazzanak, inkább fokozatosan haladjanak a gyermekáldáshoz vezető úton.
„A doktor úr azt javasolta, hogy minél természetesebb módszerrel próbálkozzunk, ezért alacsony dózisú, gyógyszeres stimuláció melletti inszeminációt választottuk, amelynek során a férjem spermáit eljuttatták a rendeltetési helyükre. Ez december elején történt, és érdekes, az édesanyám már régebben megjósolta, hogy abban a hónapban leszek terhes. Az első tesztem időpontja pont karácsony napjára esett, amikor nem tudtam elmenni vérvételre, és a patikában kapható teszt legnagyobb csalódásomra negatív lett. Ráadásul menstruáció előtti tüneteim voltak, így kezdtem lemondani róla, hogy úton van a baba. Babonából megfogadtam, hogy ha a teszt két csíkot mutat, akkor levágatom a hosszú hajam, és bár az előjelek nem voltak biztatóak, mégis bejelentkeztem fodrászhoz. Aznap reggel, amikor elindultam, a teszt váratlanul pozitívra váltott, úgyhogy már kismamaként búcsúztam el a hosszú tincseimtől. Most az ötödik hónapban járok, és nagyon örülök, hogy már mozog a kicsi. Azt hiszem, ez a kényszerpihenő hozzásegített ahhoz, hogy megérkezzenek az igazi anyai érzések. Nagyon hálás vagyok a doktor úrnak, hogy eltávolította az endometriózisom, ráadásul a mesterséges megtermékenyítési procedúrának sem kellett kitennem magam ahhoz, hogy megfoganjak.

Dr. Vereczkey Attila szerint az endometriózist nem véletlenül nevezik korunk pestisének. A szakember elmondása alapján a reprodukciós korban levő nők 15-20%-nál, míg a meddőségi klinikák pácienseinek 30-40%-nál fordulhat elő ez a betegség.
„Közismert tény, hogy hazánkban is egy endometriózisos páciensnek átlagban 7 orvoshoz, és 5 évig kell járnia, hogy az endometriózisára fény derüljön. A betegség lényege, hogy a menstruáció során keletkező vér nemcsak a hüvely felé, hanem a petevezetőkön keresztül a hasüregbe is bekerül, és ott különböző mechanizmusok hibás működése következtében megtapad, majd minden menstruációkor ez a terület is aktívvá válik, azaz „menstruálni kezd”. Ez azt jelenti, hogy az először csak mikroszkopikus méretű terület növekedésnek indul, a mákszemnyi elváltozásból így jöhet létre akár férfi ökölnyi csokoládéciszta is. A petefészek endometriózisának gyógykezelése azért is nehéz, mert sokszor a diagnózis csak a betegség későbbi fázisában kerül napvilágra. Mivel a petefészek gyermekvállalási szempontból az egyik legértékesebb szerv, így az endometriózis kezelésének megválasztása sem egy egyszerű kérdés” – tudhattuk meg a szakembertől.
Szerencsére napjaink modern orvosi technológiája segítségére lehet azoknak az endometriózisban szenvedő nőknek, akik gyermeket szeretnének.
„Ma már tudjuk, hogy a különböző gyógyszeres kezelések, injekciók az endometriózist nem gyógyítják meg – folytatja Dr. Vereczkey. A modern szakmai szemlélet szerint az endometriózist műtéti úton kell eltávolítani. Az sem mindegy, hogy milyen technológiával végezzük a műtétet, a petefészek megőrzésének érdekében a legmodernebb eljárásokat javasolt igénybe venni. Intézetünkben lézersebészeti módszereket alkalmazunk, és a műtétet természetesen nem hasmegnyitással, hanem laparoszkópos úton végezzük el. Mirtill esetében a petefészkek megtartása mellett távolítottuk el a jóindulatú daganatot az ún. stripping technikával, mely során csak az endometriózis tokját hámoztuk le az ép petefészekről. Ezzel a módszerrel lényegében minimálissá vált a petefészek sérülésének kockázata, így elkerülhetővé vált a petefészek eltávolítása. Ez a műtéti technika lehetővé teszi azt is, hogy ne legyen szükség lombikbébi programra sem. A modern technológiával operált pácienseink nagy eséllyel spontán áldott állapotba kerülnek, így megkíméljük őket az asszisztált reprodukciós kezelésektől, és az ezzel járó anyagi és lelki megterhelésektől.”


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.