Jaj, nem bírom tovább! Hányszor fordult már elő Önökkel is, hogy felkiáltottak így, vagy csak egy kétségbeesett halk sóhajként hagyta el ajkukat ez a mondat, vagy csak önmagukban, lelkük mélyén meredeztek a felkiáltójelek. Persze nem, vagy nem elsősorban a fizikai teherbíró képességre gondolok, hanem inkább a lelki, érzelmi terhek, problémák elviselésére.
Azután van, aki mégis tovább tudja csinálni, van, aki nem s valamilyen szinten utoléri a depresszió, a fásultság, az összeomlás.
Miért sikerül az egyiknek, s miért nem a másiknak? Honnan merítünk tulajdonképpen erőt?
Bármilyen hihetetlen is a legtöbb erőt éppen saját magunkból meríthetünk. Mert bár segíthet a család, a barátok, sőt ha kell a pszichológus is, a problémát végül nekünk kell megoldani. Belső erőnk legfőbb alapja pedig az önbizalom, mely az önismereten is alapszik.
Az önbizalom csírája velünk születik. Gondoljanak csak bele, milyen önbizalommal indul neki a "világnak" a kisgyerek, amikor a szó szoros értelmében elengedi anyja, vagy apja kezét. Nem fél semmitől, boldog, hogy tud már járni, s persze elesik.
S az első momentum is ez a gyermek önbizalmának kialakításához: hogyan reagálja le a szülő az első, igazi lépéseket.
Ha elesik, s a szülő aggódva felkapja, babusgatja, s inkább fogja a kezét továbbra is - a gyerek nem csak megijed, hanem bimbózó önbizalma is megtörik - "nem tudom megcsinálni?" - fogalmazódik meg, persze még nem tudatosan, agyacskájában a kérdés.
Ha a szülő csupán gyengéden lecsitítja a sírást, s biztatja, állj fel, próbáld meg újra - a gyerek arca kivirul, s nemcsak lábra áll, önbizalma is lábra kap.
S folytathatjuk a sort azzal, amikor már nagyobb a gyermek, és korának megfelelő önálló feladatot bízunk rá: hagyjuk, hogy önállóan megküzdjön vele, s a siker önbizalmát erősítse, vagy megunjuk "ügyetlenkedését", s kikapjuk a kezéből, azért, hogy mi magunk megcsináljuk. A kudarcélménnyel együtt egy darabkát letörünk önbizalmából is, s gyengítjük belső erejét.
Felnőttkori erőnk, vagy erőtlenségünk tehát - mint oly sok minden más is - gyerekkorunkba gyökeredzik vissza.
Önbizalmunkat azonban, immár felnőttként mi magunk is javíthatjuk, melyből azután erőt meríthetünk problémáink megoldására.
Önbizalmunk javításának elengedhetetlen feltétele az önismeret. Legyünk magunkhoz őszinték, s legalább magunkban leltározzuk fel erősségeinket és gyengeségeinket. Már ez a felmérés önmagában erősítheti önbizalmunkat, mert bátran ragaszkodhatunk azokhoz a képességekhez, tudáshoz, amivel rendelkezünk. Gyengeségeinket pedig, nem kell feltétlenül elfogadni, meglévő önbizalmunkra alapozva, próbáljunk meg javítani rajtuk.
Önbizalmunk megerősítését segíti az önszuggeszció is.
Néhány, önszuggeszciós gyakorlat, mondat:
A sikert, ne a szerencsének (vagy ne csak annak, mert persze néha az is kell) tudjuk be, hanem ismerjük fel és el benne saját teljesítményünket. Az egészséges büszkeség a sikerélmény záloga.
Ha valami mégsem sikerül, soha ne legyen az a konklúzió, hogy "én milyen szerencsétlen" vagyok.
A túl gyakori "nem bírom" mondogatása biztos út az összeomláshoz. A megoldási lehetőségeken való töprengés a kivezető út első lépése. A "meg fogom oldani, meg kell oldanom, meg tudom oldani" mondatok nem csupán az összeomlástól óvnak meg minket, hanem elvezetnek a megoldáshoz is.
Örüljenek minden apró sikernek, s ne nagyítsák fel drámaian a kudarcokat.
Az önbizalom megerősítése nem csupán abban segít, hogy legyen miből erőt merítenünk az újabb és újabb problémák megoldásához, esetleges valódi tragédiák túléléséhez, hanem abban is, hogy negatív személyiségből, pozitív gondolkodású emberré váljunk.
