Mint ismeretes Darwin a Bajok eredete című, máig megíratlan munkájában három embertípust különböztet meg. A gondolkodó embert, az álmodozót és a tudatos embert.
S bár a felsorolás - világtörténelmi szempontból - evolúciós sorrendet is jelent, a három típus között társadalmi hasznosság és szerethetőség szempontjából nem szerencsés különbséget tenni. Mert ez a bajok eredete.
Az alábbiakban az álmodozó ember ismertetésével foglalkozunk, de elkerülhetetlen, hogy ezt a másik kettővel való összehasonlítás módszerével tegyem. A három típus alapvetően a valósághoz való viszonya alapján különböztethető meg.
Vegyünk is rögtön egy életből ellesett példát: a Himalája megmászását.
A gondolkodó ember (komoly sapiens) térképet, alpinista felszerelést, tartós élelmiszert stb. szerez be, részletesen megtervezi az útvonalat, tanulmányozza a szakirodalmat. Felkészül lavinára, mamutra, megtanul szanszkritül. Aztán nekivág. Vagy nem.
Az álmodozó, reggel felkelés helyett elképzeli, amint felér a csúcsra. Kitűzi a zászlót, lefényképezi a felkelő Nap sugarait, amint bevilágítják az iszonyatos mélységeket, amit legyőzött. Csak az orra látszik ki a kapucniból, meg a hókásás szemöldöke. Próbál mobilon beszélni a kedvesével, mert így gondolta, hogy megkéri a kezét. A csúcsról.
A tudatos ember először megvizsgálja magában, honnan jött ez a késztetés. Nem csak friss, hegyi levegőre vágyik? Esetleg csak tömegiszonya van, s egyedül szeretne maradni? Vagy a felesége helyett akarja inkább a Hegyet megmászni? Ha meggyőződik arról, hogy a Himalája valójában legbensőbb igénye, akkor viszont nem habozik. Elindul, mert tudja, hogy az út a cél, s miközben halad, a feltételek is megadatnak. Az épp következő lépéshez.
Hogy melyik a nyerő? Mindhárom. Igen, a MAGA szempontjából mindhárom. Mert nem az a fontos, ami történik, hanem, ahogy megéljük a történést. Hogy a valóságban felérnek-e? Talán igen talán nem. Fejtegetésünk alanya, az álmodozó most köszörüli a torkát. Ágyból a csúcsra?
Igen Kedves Álmodozó Barátom. Álmok, vágyak, remények nélkül talán még mindig fáról fára ugrándoznánk. Az embert a lehetetlen megkísértése tette emberré. Az, amikor a józan ész ellenében indulunk el. Először csak magunkban, aztán - előbb-utóbb - a valóságban is. Mint Kolombusz, mint Amudsen, mint Gandhi, mint Bill Gates, Szentgyörgyi Albert, Béres József, Rubik Ernő. Müller Péter Sziámi.
Az értelem diadalmenete után - a gondolkodom, tehát vagyok descartesi mondata ezt szimbolizálta - az álmodozom, tehát vagyok korszaka jött el. Az elmúlt párszáz év bizonyította, a gondolat, az ész, a ráció önmagában kevés a teljességhez, sőt pusztuláshoz vezet. Az álmodozás hiánya az élet megrontója. Álmodozni annyit jelent, mint kivetni a hálót. Mint felhúzni a horgonyt. Mint andalogni a szivárványos hídon.
De álmodozni önmagában éppúgy kevés, mint gondolkodni. Jó, ha a tudatos(ság) is társul a csapathoz. Az, aki nem csak érti és érzi, de meg is figyeli az áramlatot. Aki a kintet és a bentet összekapcsolja. És ráhangolódik a rezgésre. Mert a tudatos ember az összhangra figyel. Ébren álmodozik, és lehunyt szemmel gondolkodik.
Egyedül nehéz feljutni a Himalájára. De hát nem is vagyunk egyedül. Csak tanmesékben léteznek vegytiszta karakterek. Mindannyiunkban ott él a gondolkodó, az álmodozó, és a tudatos ember egyszeri és utánozhatatlan keveréke. És bennünk van a Himalája is. Ha kezünkben a szeretet iránytűjével - mert a szeretet a lélek logikája - elindulunk, ki sem tudjuk kerülni. Léleknek hívják.
ÉLET-MÓD
Az ész hatalma pusztuláshoz vezet!
Álmok, vágyak, remények nélkül talán még mindig fáról fára ugrándoznánk. Az embert a lehetetlen megkísértése tette emberré.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.