Álmok, vágyak, remények nélkül talán még mindig fáról fára ugrándoznánk. Az embert a lehetetlen megkísértése tette emberré.

Legalább is elgondolkodtató, hogy az étel és az élet ugyanazokból a betűkből áll. Mintha azt sugallaná, hogy az ételhez való viszonyunk egyben az élethez való viszonyunkat mutatja.

Mert önmagad elől úgysem menekülsz, mert magadat utol sem kell érned, mert amit keresel, ott van benned, miként az is, amitől félsz. Kelj fel és várj.

Miért is ne élhetnénk úgy, mint amikor úszunk. Lazán, könnyedén, sodródva az áramlattal, könnyed mozdulatokkal irányítva életünket.

Induljunk ki abból a meglehetős hétköznapi helyzetből, hogy egy Nagy Folyó átúszása közben valaki azt érzi, sőt tapasztalja, hogy húzza le az örvény.

A hit színtelen, szagtalan, áttetsző és megfoghatatlan minőség. Hogy mégis létezik annak számtalan tapasztalható bizonyítéka van.

Szerencsésnek mondhatja magát, aki nem betegségben szenved. Már, ha a betegséget egyáltalán szerencsének tekintjük.

Az aids a madárinfluenza és a szivacsos agyvelőgyulladás (mindhárom állati indíttatású) egyaránt jelzik, hogy tévúton járunk és, hogy illúzó azt gondolni, hinni különválasztható az emberi és az állati faj jövője.

Most, hogy lassan elcsendesül a koncertterem, kiürülnek a széksorok, lesz időnk visszagondolni az előadásra. A voks humana jól szólt. Nincs okunk szégyenkezésre.

"Ha a Napba nézel és elveszted a látást, a szemedet okold, ne a nagy sugárzást!" Ez a pár szó, nem egészségvédő használati utasítás. Útravaló a magukat keresőknek.

A csillagászat kandidátusa, a Vágtázó Halottkémek hazai együttes szövegírója, a László Ervin vezette Közös tudatmezők kutatására szerveződött csoport munkatársa.

Útikalauz a túlvilágra. Ebben a két szóban lehet összefoglalni Solara 11:11 című könyvét. De írhatnánk kulcsot is, amely az ajtót nyitja. Kifelé-befelé. Mert aki befelé indul el, az kint is megtalálja az utat.

Mindenkinek négy mamája van. Az egyik a hús-vér mama - akit érzékelünk. A másik az álom-mama. Aki valójában Ő szeretne lenni. A harmadik az, akit mi szeretnénk, ha lenne, lett volna. A negyedik a titok-mama.

Innen a magasból jól látni, hogy milyen meggyötört lettél. Hogy sokan használnak, de kevesen becsülnek. Jól látni, vagy inkább érezni, hogy fogytán vannak a tartalékaid.

Van az úgy, hogy az ember tudja előre, aztán mégis megteszi. Mert mohó. Mert kíváncsi. Mert nem bírja ki addig, amíg már lehetne. És megvan a baj. Vigyázni kell a tavasszal.

Lőttek ránk. Édesanyánk már hetekkel korábban odasúgta, még mielőtt elindultunk volna, még akkor, amikor épp csak hullani kezdtek a levelek a fákról, még akkor, amikor oda-odatévedt egy-egy kisgyerek a partra, és kenyérdarabkákat dobált elénk a vízbe, amikor valójában épphogy csak tudtam repülni. Odasúgta, nekem és a testvéreimnek: bajt érzek, vigyázzatok!

Ebben a rovatban arra teszünk kísérletet, hogy feltérképezzük a lehetséges utakat, hogy felismerjük a zsákutcákat, hogy felemelt fejjel megpróbáljunk túllátni a bennünket körülvevő falakon.

Az életem vége felé rájöttem, ahhoz, hogy az ember túlélje ezt a mai világot, először azt kell megértenie, hogy a bioszféra túlélésének mik a feltételei. A legfontosabbak egyike az, hogy a körforgást kritikus helyen meg ne szakítsuk.