Életforma.hu


Az ész hatalma pusztuláshoz vezet!

Az ész hatalma pusztuláshoz vezet! 

Álmok, vágyak, remények nélkül talán még mindig fáról fára ugrándoznánk. Az embert a lehetetlen megkísértése tette emberré.
A fogyókúrák kudarca

A fogyókúrák kudarca 

Legalább is elgondolkodtató, hogy az étel és az élet ugyanazokból a betűkből áll. Mintha azt sugallaná, hogy az ételhez való viszonyunk egyben az élethez való viszonyunkat mutatja.
Kelj fel és várj!

Kelj fel és várj! 

Mert önmagad elől úgysem menekülsz, mert magadat utol sem kell érned, mert amit keresel, ott van benned, miként az is, amitől félsz. Kelj fel és várj.
Kint vagyunk a vízből

Kint vagyunk a vízből 

Miért is ne élhetnénk úgy, mint amikor úszunk. Lazán, könnyedén, sodródva az áramlattal, könnyed mozdulatokkal irányítva életünket.
Remények, lilák, Isten véletek

Remények, lilák, Isten véletek 

Induljunk ki abból a meglehetős hétköznapi helyzetből, hogy egy Nagy Folyó átúszása közben valaki azt érzi, sőt tapasztalja, hogy húzza le az örvény.
A hit hat, de nem hatalom

A hit hat, de nem hatalom 

A hit színtelen, szagtalan, áttetsző és megfoghatatlan minőség. Hogy mégis létezik annak számtalan tapasztalható bizonyítéka van.
Mondjunk igent a nemre!

Mondjunk igent a nemre! 

Szerencsésnek mondhatja magát, aki nem betegségben szenved. Már, ha a betegséget egyáltalán szerencsének tekintjük.
Az állatok életükkel szavaznak - tiltakoznak

Az állatok életükkel szavaznak - tiltakoznak 

Az aids a madárinfluenza és a szivacsos agyvelőgyulladás (mindhárom állati indíttatású) egyaránt jelzik, hogy tévúton járunk és, hogy illúzó azt gondolni, hinni különválasztható az emberi és az állati faj jövője.
Ugye vége, már nem félünk?

Ugye vége, már nem félünk? 

Most, hogy lassan elcsendesül a koncertterem, kiürülnek a széksorok, lesz időnk visszagondolni az előadásra. A voks humana jól szólt. Nincs okunk szégyenkezésre.
Napfogyatkozásról, másképp

Napfogyatkozásról, másképp 

"Ha a Napba nézel és elveszted a látást, a szemedet okold, ne a nagy sugárzást!" Ez a pár szó, nem egészségvédő használati utasítás. Útravaló a magukat keresőknek.

A vágtázó próféta 

A csillagászat kandidátusa, a Vágtázó Halottkémek hazai együttes szövegírója, a László Ervin vezette Közös tudatmezők kutatására szerveződött csoport munkatársa.

A titokzatos sellő 

A sellő emberközpontú megközelítésének van egy nagyon is kézenfekvő oka. Ez pedig a kölykét dajkáló, nevelgető nőstény látványa.

Solara 11:11 című könyvéről 

Útikalauz a túlvilágra. Ebben a két szóban lehet összefoglalni Solara 11:11 című könyvét. De írhatnánk kulcsot is, amely az ajtót nyitja. Kifelé-befelé. Mert aki befelé indul el, az kint is megtalálja az utat.

Mama csak négy van 

Mindenkinek négy mamája van. Az egyik a hús-vér mama - akit érzékelünk. A másik az álom-mama. Aki valójában Ő szeretne lenni. A harmadik az, akit mi szeretnénk, ha lenne, lett volna. A negyedik a titok-mama.

Drága Életem! 

Születésnapod alkalmából írom e sorokat innen a magasból. Tudom, hogy sok a gondod, de biztos vagyok benne, hogy meghallod szavaim. Hisz miről nem tudsz, az talán nem is létezik.

Drága Mama! 

Innen a magasból jól látni, hogy milyen meggyötört lettél. Hogy sokan használnak, de kevesen becsülnek. Jól látni, vagy inkább érezni, hogy fogytán vannak a tartalékaid.

Rózsika a piacon 

Van az úgy, hogy az ember tudja előre, aztán mégis megteszi. Mert mohó. Mert kíváncsi. Mert nem bírja ki addig, amíg már lehetne. És megvan a baj. Vigyázni kell a tavasszal.

A hattyú élete 

Lőttek ránk. Édesanyánk már hetekkel korábban odasúgta, még mielőtt elindultunk volna, még akkor, amikor épp csak hullani kezdtek a levelek a fákról, még akkor, amikor oda-odatévedt egy-egy kisgyerek a partra, és kenyérdarabkákat dobált elénk a vízbe, amikor valójában épphogy csak tudtam repülni. Odasúgta, nekem és a testvéreimnek: bajt érzek, vigyázzatok!

Aranykapu 

Ebben a rovatban arra teszünk kísérletet, hogy feltérképezzük a lehetséges utakat, hogy felismerjük a zsákutcákat, hogy felemelt fejjel megpróbáljunk túllátni a bennünket körülvevő falakon.

Miért pislog a fehér ember? 

Az életem vége felé rájöttem, ahhoz, hogy az ember túlélje ezt a mai világot, először azt kell megértenie, hogy a bioszféra túlélésének mik a feltételei. A legfontosabbak egyike az, hogy a körforgást kritikus helyen meg ne szakítsuk.