Drága Mama!
Születésnapod alkalmából írom e sorokat innen a magasból. Tudom, hogy sok a gondod, de biztos vagyok benne, hogy meghallod szavaim. Hisz miről nem tudsz, az talán nem is létezik.
Te vagy a kezdet és a vég. Mert Belőled nőttünk ki, Te tápláltál, bíztattál, Tőled kaptuk az erőt és a hitet, ami átlendített oly sok válságon, félelmen. Rád figyeltünk, ha jött a vihar, s elég volt csak egy pillantás Feléd, hogy vagy, létezel, szilárdan, moccanatlanul. Elég volt egy pillantás Tőled, hogy történhet bármi, hogy tehetünk bármit, Te elfogadsz, befogadsz, táplálsz, míg világ a világ.
Innen a magasból jól látni, hogy milyen meggyötört lettél. Hogy sokan használnak, de kevesen becsülnek. Jól látni, vagy inkább érezni, hogy fogytán vannak a tartalékaid. Hogy minden erődet össze kell szedned ahhoz, hogy holnap és tán még holnapután azt nyújtsd, amit megszoktak tőled: az erőt, a nyugalmat és az elfogadást. Hogy olykor már a határán vagy a lázadásnak, hogy azt kiáltsd: elég!
Féltelek Drága Mama! Mélységesen átérzem sorsodat - hisz belőled származom, s Hozzád is térek vissza majd - és csak azt tudom kívánni Neked a Föld napja alkalmából, amit magamnak, itt fenn, egyszerű levélként:
Isten tartson meg épségben, egészségben, és élj még legalább annyit, mint eddig. Évmilliárdokat. Édes Földanyácska. Kedves Anyaföld.
