A 18-64 évesek kétharmada tervezi, hogy elutazik valahova, míg közel egynegyedük várhatóan nem megy nyaralni – derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámkutatásából, melyben az idei nyaralási terveket vizsgálták. A megkérdezettek 8 százaléka várhatóan otthon is pihen majd néhány napot, míg 10 százaléka még nem döntött a szabadsága eltöltéséről. „A későbbi döntéshozatal a belföldi, illetve a közelebb eső külföldi utaknak kedvezhet, hiszen ez kevesebb szervezést igényel” – jegyezte meg az eredmények kapcsán Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.
A már konkrét utazási tervvel rendelkezők 54 százaléka Magyarországon marad, 17 százaléka csak külföldben gondolkodik, míg 29 százalékuk belföldre és külföldre egyaránt készül. Jellemzően inkább a fiatalok és a magasabb státusúak utaznak, akár határon belüli, akár azon túli úti célról van szó. Míg a kisebb városokban és falvakban élők inkább belföldi nyaralást terveznek, addig a fővárosiak közül az átlaghoz képest többen utaznának külföldre.
A határon túli desztinációk közt a viszonylag közeli Horvátország a legnépszerűbb, melyet a külföldi utazást tervezők 36 százaléka jelölt meg úti célként. Ezt követi Olaszország (21%) és Görögország (19%), míg a távolabbi országokba – így Tunéziába, Egyiptomba vagy Törökországba – már csak 5-5, illetve 4 százalék tervezi a vakációját.
Nem nyaralnak hosszan a fiatalok
A nyaralást tervezők egyharmada egyszerre maximum 4-6 napot szentel a feltöltődésre, további egyharmada pedig 7-10 napot. Ennél huzamosabb szabadságot csupán a megkérdezettek 15 százaléka tervez, míg 15 százalék csupán 1-3 napban gondolkodik. „A fiatalok, az alacsonyabb végzettségűek és a falvakban élők inkább csak néhány napot szánnak egy-egy nyaralásra, a diplomások és az idősebbek azok, akik közt az átlagosnál többen kapcsolódnak ki 10 napnál hosszabb időre” – elemezte az adatokat Györfi Anna.
A külföldi vakációra jellemzően több időt szánnak a megkérdezettek: a határon túlra utazók 22 százaléka tervezi legalább 11 naposra a pihenését, míg a belföldön maradóknak csupán 10 százaléka.
A felmérésről:
Az 1358 fő online megkérdezésével zajló villámkutatás június 11. és 16. között zajlott. A minta kor és nem tekintetében reprezentálja a hazai 18-64 éves magyar lakosságot.
A nyaralási tervekről szóló villámkutatás teljes elemzését a Marketing&Media előfizetői ingyenesen kapják meg.
www.kutatocentrum.hu
ÉLET-MÓD
Az idén sem tudunk nyaralnil Vajon miért?...
A 18-64 évesek kétharmada tervez idén nyaralást, bár a fiatalok csupán néhány napot szánnak egy-egy utazásra - többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.