Tíz-tizenöt év alatt változtam, s bármily hihetetlen, a hőseim is. A Hogy volthoz mellékeltem néhány dokumentatív fényképet. Az Írhatnám polgárhoz nem tudtam, sajnos nincs közös fotóm például Kosztolányi Dezsővel vagy Karinthy Frigyessel.
Jelszavam: Olvasni arany.
Az isten szerelmére
A drága Mándy Iván szavajárása a cím. Hanglejtését máig hallom. A Hogy volt szemérmetlen portréi (Örkény, Déry, Mándy, Kodály, Mészöly, Lázár, Janikovszky, Szabó stb.) olyan kulturális fáklyákról szólnak, akiket személyesen ismerhettem.
Az Írhatnám polgár meghatott, de (néhol túl) őszinte vallomásai viszont a huszadik század közepének legendás íróiról, most először kerülnek kötetbe. Szellemidézés tehát, néhány illetlen fotóval és kellő komolytalansággal.
„Játszadozom a gondolattal, akad-e majd, ki rólunk, mostani ötvenesekről lesz híradással, úgy 2030-40 tájt. Éppenséggel forgolódnak köröttem ifjú szerzők, akikkel olyan kapcsolatba kerültem, hogy idővel emlékezhetnek rám, ha éppen akarnak, Grecsótól Karafiáthig, Varrótól Tóth Krisztináig... nem kizárt. E szempontból is kérdés, meddig állok el. Egészségesen élek, nem iszom, nem dohányzom, rendszeresen sportolok, mintha arra törekednék, hogy túléljem a nemzedékem. Ha volna igazság, regényírónak hosszú földi tartózkodás dukálna. Azonban Isten tenyerén ülünk, érhetnek meglepetések. Talán eltűnök hirtelen. Hogy lesz? Nem sejthetem. Annyi bizonyos, hogy panteonom kapuit a nagyközönség számára kitárván, valamelyest tisztább lelkiismerettel.”
Engem az emberek valamiféle megbízható és jóindulatú nagybácsinak tekintenek (az okok egy részét tudni vélem). Úton-útfélen megállítanak, s beszélgetést kezdeményeznek. Sokan keresnek a neten, kérik, találkozzunk – élet-halál kérdése –, csak én segíthetek. Néha nem sikerül elzárkóznom. Aztán a kávéházban várnak, s rendre kiderül, hogy párkapcsolati (válási, szakítási) tanácsot kérnek – írja Vámos Miklós új könyvének bevezetőjében.
