Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az oltási igazolványok érvényességéről tett rendkívüli bejelentést tett Gulyás Gergely

Ma reggel rendkívüli Kormányinfón közölte Gulyás Gergely, hogy az EU-s szabályokhoz alkalmazkodva a kétszer oltottaknak májusig érvényes még a védettségi igazolványuk.

Hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok. Magyarország ezzel igazodik az európai uniós országok gyakorlatához - mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely elmondta, hogy sem Brüsszel, sem a többi uniós ország nem szigorított a korábbi szabályokon az omikron variáns megjelenése miatt, a kormány pedig nem akarja, hogy a magyarokra hátrányosabb szabályok vonatkozzanak, mint más uniós polgárokra.

A kormány januárban azt írta elő, hogy február 15-től a felnőttkorú lakosság körében csak a háromszor oltottak és a 6 hónapon belül másodszor oltottak lesznek csak védettek hivatalosan, máskülönben az oltási igazolványok érvényüket vesztik. A védettségi igazolvány tehát most május 1-ig marad érvényben az új szabályok szerint.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a virológusok többsége szerint az ötödik hullám csúcsán jár Magyarország, és amilyen gyorsan felfutott a fertőzésszám, annak csökkenése is olyan sebességgel várható. Szerdán közel húszezer fertőzöttet regisztráltak, a vírus az ötödik hullámban lényegesen gyorsabban terjed, mint korábban.

Az omikronnál az oltás kevésbé véd a fertőzéstől, de a súlyos tünetek ellen továbbra is a lehető legnagyobb védettséget nyújtja

- hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Azt is hozzátette, hogy valamennyi oltóanyagból kellő mennyiség van Magyarországon, összesen több mint 8,1 millió. A miniszter mindenkit az oltások felvételére kért. A Kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte, hogy öntés született arról, hogy Magyarország is részt vesz abban a beszerzésben, amelyet az Európai Bizottság indított a Pfizer egyik gyártmánya, a Paxlovid iránt, amelyet a magas kockázati besorolású betegek gyógyítása során lehet használni. Jelenleg ötvenezer kezelésnek megfelelő gyógyszer beszerzését tervezik, a szerződés keretében ez később tovább emelhető - mondta.

Forrás: Turizmusonline

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.