Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az öregítő stressz ellenfele

„A stressz, mely életünk szerves hozzátartozója, borzasztó pusztításokat végezhet szervezetünkben. Huzamos, állandó leterheltség, gondok, lelki problémák testi blokkokban jeleznek, s betegséggé alakulnak át. A tartós testi, szervi, idegi blokkok helyén a test is megváltozik, elformátlanodik, hamarabb öregszik. A folyamat azonban megállítható” – állítja dr. Ulrich Franz, aki a született és azután tanult érzékelési képességeit használva, valamint az emberi szervezetet alaposan megismerve kifejlesztett egy olyan testkezelési módszert, amely egyedülálló technikán és filozófián alapszik. S nem mellesleg, látványosan eredményes.

A negatív stressz tudatunktól teljesen függetlenül dolgozik a szervezetünkben. Fogalmunk sincs, hogy gyerekkori vagy jelenkori stresszeink, problémáink, traumáink hogyan pusztítanak belülről. Nem tudjuk azonosítani a velünk történtek, az azokra adott válaszaink és betegségeink összefüggését. Dr. Ulrich Franz ujjainak viszont azonnal elmesél mindent a testünk.

Orvosi diploma is kellett a problémák azonosításához, vagy elég volt az egyedülálló érzékelési képesség?

− Gyerekkoromban tapasztaltam meg játék közben az érzékelési képességemet. Véletlenül jöttem rá, hogy az agyi impulzusokat is tudom skálázni. Először játszva, majd később tudatosan, sokat tanulva fejlesztettem ki azt a képességemet, amely egyébként minden emberben benne van: minden tárgynak és minden szervnek, idegnek rezgése van, mégpedig különböző. S kellet hozzá holisztikus szemléletű anatómiai tudás és sok más tudományág ismerete is. Az emberi szervezet alapos ismerete viszont nélkülözhetetlenné vált, mihelyt éreztem, hogy nekem segítenem kell az embereken ezzel a képességemmel. Megtanultam a különböző rezgésekhez tartozó szervek és azok kapcsolatának beszédét. Ezen a tudáson alapul a speciális testkezelési technikám, amelyet rendszeresen elvégezve az emberek megújulnak, vitalitásuk megerősödik, szabályszerűen megfiatalodnak, testük csinosabbá válik, testi, lelki problémájuk hatalmas pozitív változáson megy keresztül. A sejtek megfiatalodnak, az egészség helyreáll. Persze, képes az ember a stressz okozta problémáit újratermelni, de már egyre kevesebb eredményességgel. Ugyanis a rendszeres, 2,5−3 órás alapos testkezelések következtében nemcsak a test, hanem az öntudatunk, tudatosodásunk, stresszkezelési képességünk is fejlődik.

A blokkok helye és miértje

Fej: tudati rezgések vétele, bántás, szeretethiány, zavar a tisztánlátásban, feszültségtöltés a testre.

Homlok: érzékszerveinktől kapott feszültségek blokkjai, amelyek kihatnak a szervek apró funkcióira.

Arc: szeretethiány, lelki gyötrődés, kiégés. Ezeket a blokkokat magunk építjük fel.

Szem: az agy blokkjairól árulkodik.

Torok: elfojtott kreativitás, belenyugvás a rosszba, elérhetetlen vágyak, mozgáshiány.

Mell: tetteinkből származó feszültségek, lelki nyomás, hormonális változás, belső betegségek láncreakciója, túlhajszoltság, az érzelmi élet hányattatásai, lelki adósság.

Gyomor: a közvetlen környezetből, tanulásból, karrierből fakadó feszültségek, munkával összefüggő, meghatározó döntések, szellemi próbatételek.

Köldök környéke: az életöröm hiánya, válsághelyzetek, indulatok ingerei, emberi gyarlóságból elszenvedett feszültségek, a szex hiánya, fáradékonyság, test és lélek egymásra nem találása.

Miért nem orvosként gyógyít?

− A megelőzésre kellene hatni az egészségügynek. Az orvosok főként gyógyszerekkel próbálják a tüneteket kezelni, de az okok megmaradnak. Az általam kifejlesztett testkezelési módszerrel az okok is megszüntethetőek. A testen keresztül lehet hatni a lélek egészségi állapotára is. Már szinte közhelyként ismételjük az igazságot: a lélek problémái testi tünetekben, betegségekben jeleznek. Én a visszahatást teszem, a testi elváltozásokból, betegségekből hatok a lélek gyógyulására, ezáltal az egészség, szépség, fiatalság helyreállására. Az „Emberi Érzékelés Felsőfokon” módszerem kizárólag racionális, tudományos alapokon működik. Azonban az alázatos munka, az emberséges hozzáállás is szükséges a kezeltek elégedettségéhez.

Milyen materiális, biológiai magyarázatot tud adni erre?

Az agyimpulzus rezgései a testünkben levő idegeken keresztül szállítják az anyagcsere folytán létrejövő elektromágneses energiát. Minden szervnek más rezgése, frekvenciája van, így jól beazonosíthatóak a szervek és azok elváltozásai. Másként jelez egy beteg, feszült blokkolt szerv idege, mint az egészségesé. Minden idegpontot külön érzek, pedig mindegyiknek más-más frekvenciahulláma van, mivel a szerveknek eltérő a tömörsége, az élettani funkcióik. A szervek minden rétegéhez, oldalához különböző idegpontok tartoznak. A páciens testében lévő működési zavaroknál interferencia érzékelhető. Az ujjaim érzik pontosan, hol a probléma, hol van alulműködés, s a speciális ellennyomásos technikámmal kioldom a feszültséget, a blokkokat. Feszültséget feszültséggel oldunk, és ez a varázskulcs a megoldáshoz. A sejtek alulműködése megszűnik, újra tudnak egymással kommunikálni, s a beteg, sérült sejtek rohamos gyorsasággal cserélődnek ki új, fiatal, egészséges sejtekre. Valódi problémát kezelünk, nem a tüneteit. A testben keletkezett feszültség ugyanis blokkokat alakít ki, amelyekbe beleütköznek az agyimpulzus rezgései, ennek hatására ott kiégnek az energiák, s elindulnak a kedvezőtlen elváltozások: fáradtság, betegség, formátlan test, hájasodás, rossz lelki állapot, erőtlenség stb. A blokkok pontnyomásos oldásával azonban megszűnik a feszültség, helyreáll a harmónia. A rossz működés által felépített sejteket, elváltozásokat a jó működés lebontja, és új, egészséges testet épít fel. Valójában én csak segítek a szervezetnek megfordítani a folyamatot…

Az érzékelési képesség tanulható
A gyerekek kamaszkorukig még nagyon jól érzékelnek, fogják a rezgéseket, érzik a frekvenciakülönbségeket. Idővel, ha nem használjuk, mélyen elszunnyad ez a képességünk. De a folyamat visszafordítható. Az érzékelés ugyanis az a folyamat, amelynek során a szervezetet ért külső vagy belső ingerek ingerületté alakulnak, a központi idegrendszerbe jutnak, és tudatosulnak. Az így keletkezett energia eljut az idegrendszer központjába, ahol speciális változás, érzet alakul ki. Nyilvánvaló tehát, hogy ha újratanuljuk és rendszeresen használjuk ezt az ősi érzékelési módot, akkor felerősödnek az ezekhez tartozó idegi kapcsolatok is. Dr. Ulrich Franz érzékelési tanfolyamokat vezet masszőröknek, orvosoknak, gyógyítóknak, természetgyógyászoknak, nyomozóknak, fegyveres testületeknek, gazdasági szakembereknek vagy bárki érdeklődőnek, aki fejleszteni akarja az érzékelési képességét munkája hatékonyabbá tételére, életminőségének javítására.

A stressz az oka mindennek?

A leggyakoribb blokkok okozója a stressz. Az idegek nem felejtenek! Minél régebbieket tárolunk tudatalattinkban és a testünkben, annál mélyebben helyezkednek el a feszültségpontok. Mindenki építi magában ezeket az öregítő labirintusműködéseket. Ha az agyalapi mirigy hormonszintje a stressz következtében felborul, a sejtek épülésében is zavar keletkezik. Korai öregedés és betegség a gyakori következmény. Ha folyamatosan oldjuk a test blokkjait, megelőzzük, visszafordítjuk a folyamatokat. Hosszú, aktív, egészséges, fiatalos élet és ideális testforma lesz a következménye.

A szépség és a test formásságának, megfiatalodásának ígérete biztosan jobban vonzza a nőket. S nem is sejtik, hogy a kezeléseknek még milyen hatása lesz az életvitelükre, személyiségükre, emberi kapcsolataikra.

− Már a test fogásából előre látom, hogy milyen széppé formálódik majd, de az eredmények sokszor még azt is felülmúlják. A nők is és a férfiak is érzékenyek a külsejükre. Nem szeretik az előnytelen elváltozásokat – zsírosodás, kopaszodás, narancsbőr −, s az öregedés, testformátlanság okaként eszükbe sem jut a lelki problémáikat és az azokra adott rossz válaszaikat okolni. Pedig az egyre mélyülő ráncoknak, a menstruációs problémáknak, az alhasi hájasodásnak, a petyhüdt melleknek, a narancsbőrnek, a szívproblémáknak is a feszültségek, stresszek miatt kialakult blokkok az okai. Hiába próbálnak meg „egészségesen élni”, a lelki okok megszüntetése nélkül nem lesz látható eredmény. A vendégek a kezelések során óhatatlanul szembesülnek az addigi életük során összeszedett egyéni, társi, családi stb. problémáikkal, helytelen táplálkozási szokásaikkal, szenvedélyeikkel, genetikai adottságaikkal. A tények elfogadása persze intelligencia kérdése. De a kezelések az elfogadás ellenére is hatnak!

Super Sense Kft.

1133 Budapest, Ibrahim u. 30.38.

Telefon:+36 (20) 44-999-44

E-mail: [email protected], [email protected]

www.massage.hu

www.supersense.hu

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.