Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az ország szextesztje: A magyar nők fele színlelt már orgazmust

A negyvenesek a legkevésbé elégedettek a szexuális életükkel - derült ki egy friss kutatásból, ahol arra keresték a választ, hogy a magyar nők mennyire elégedettek a szexuális életükkel.

Harmadik részéhez érkezett a JOY Magazin Az ország szextesztje című reprezentatív online kutatása, amely arra keresi a választ, hogy miként élik meg szexualitásukat a 18-49 év közötti magyar nők. Míg az első két rész főleg az együttlétek és a partnerek mennyiségére koncentrált, a folytatás leginkább a minőségre. Kiderült, hogy a nők többsége színlelte már az orgazmust, tízből hat hölgy elégedett a nemi életével, valamint a párkapcsolatban élők jobban érzik magukat az ágyban, mint a házasok.

Alkalmi légyottok közben a többség színleli az orgazmust

A 18-49 éves magyar nők több mint fele színlelt már orgazmust. Hét százalékuk ráadásul rendszeresen megteszi ezt, míg 47% azt mondta, hogy előfordult néhány alkalommal egy kis színjáték. A válaszadók között kisebbségben vannak azok, akik saját bevallásuk szerint soha nem játszották meg magukat az ágyban.

Az orgazmust színlelők

  • nagy többsége (59%) a harmincas korosztályból kerül ki,
  • míg a 18-29 évesek 51%-a,
  • a negyveneseknek pedig 52%-a

„színészkedik” szex közben.

A családi állapot nagy mértékben befolyásolja, hogy mennyire élnek a nők ezzel a módszerrel: míg az alkalmi kapcsolatokban gyakran előfordul (73%), addig a párkapcsolatban és a házasságokban már csak a nők alig több mint fele (53-54%) tetteti, hogy a csúcsra ért.

Ijesztő, hogy párkapcsolatban és házasságban a válaszadó nők fele színleli az orgazmust. A színlelt orgazmussal a nő azt az üzenetet küldi, hogy számára nem fontos a saját örömszerzés az együttlét során, vagy azt a hitet erősíti, hogy párjának „macera” lenne őt a csúcsra juttatni. A kapcsolat így fokozatosan veszít az intimitás és a kötődés mélységből, amit az orgazmus tud megadni

– mondta Rozs Erika szexuálpszichológus.

A szakértő szerint a nők legtöbb esetben azért választják a színlelést, hogy ne okozzanak csalódást a partnerüknek. „Gyakran hallom, hogy azért játszik valaki hamis orgazmust, mert ezzel próbál magas izgalmi szintet elérni, hogy tényleg legyen orgazmusa, bár ez a megoldás ritkán vezet a csúcs felé. Összességében elmondható, hogy a színlelés nem javítja a szexet, hanem elhidegüléshez vezet” – tette hozzá Rozs Erika.

Az ország szextesztje kutatás eredményei meglepőek lehetnek (Foto: Depositphotos)

Elégedetlenek a szexszel a negyvenesek

Az ország szextesztjében arra is keresték a választ, hogy a fiatal magyar nők összességében mennyire elégedettek a szexuális életükkel. Tízből hat nő (60%) nyilatkozott úgy, hogy teljesen rendben van életének ez a része, míg tízből négy nő (24%) – jellemzően a partner hiányára hivatkozva – mondta azt, hogy nem elégedett. Tizenhat százalék azoknak az aránya, akik azt mondták: ugyan van partnerük, de nem élvezik vele a szexet.

A negyvenes nők azok, akiket a legkevésbé boldogít szexuális életük. A negyedik x-en túl csak a kitöltők kicsivel több mint fele (56%) nyilatkozott úgy, hogy minden rendben van az ágyban, a fiatalabbak körében 7-8%-kal jobb eredmények születtek. Míg az igazán fiataloknak jellemzően a partner hiánya jelenti a legnagyobb gondot, addig a negyveneseknél az, hogy lenne ugyan kivel párnacsatázni, ám nem kielégítő vele a szex. Utóbbi korcsoportban minden ötödik nő mondta azt, hogy a partnere nem tudja kielégíteni.

A negyvenes nők elégedettségi mutatója nagyon nem fest jó képet a hazai szexualitás minőségéről és milyenségéről. Ebben az életkorban már a korábbi élmények komoly nyomokat hagynak. A megszokott forgatókönyvek unalmasak lehetnek, a szexuális problémák elmélyülhetnek, a gyerekvállalás után megváltozott szexuális élet lelombozhatja a nőt. Sokszor a korábbi rossz tapasztalatok miatt és segítség hiányában a nők egy része akár le is mond a szexről életének ebben az időszakában

– kommentálta az eredményeket Rozs Erika.

A házasság nem tesz jót az ágycsatáknak

Az ország szextesztje ismét rámutatott, hogy a stabil partnerrel rendelkezők érzik magukat a legjobban, de nem feltétlenül azok, akik a kapcsolatukról papírral is rendelkeznek. Míg a párkapcsolatban lévők 80%-a köszöni szépen, boldogan szeretkezik, addig ez a házasságban élőknek csak a 69%-ára igaz. Az alkalmi partnereket fogyasztók még kevésbé boldogok: nekik csak az 55%-uk elégedett. Arra a válaszra, hogy van kivel szexelni, de nem jó vele, a házas megkérdezettek 30%-a klikkelt, míg a párkapcsolatban élőknek csupán 13%-a.

Mint az életben szinte mindennek, a jó szexuális életnek is a kommunikáció a kulcsa. A kutatás kíváncsi volt rá, hogy mennyire számít tabunak a téma a párok között. Jó hír, hogy a hölgyek 61%-a mondta azt, hogy ő bizony minden gond nélkül felhozza az intim témákat, és csak 8%-uk utasítja el teljesen ennek a lehetőségét. A legkevésbé az idősebek nyitottak. Míg a 20-asok és 30-asok 70%-a természetesnek találja, hogy beszéljenek kedvesével a szexről, addig a negyveneseknél ez csak 53%-ra jellemző.

A negyvenes korosztály valamikor a nyolcvanas években kaphatta az első felvilágosítást a szüleitől vagy leginkább az iskolában, ami annyira sem volt komplex, mint manapság. Leginkább azt tanították, hogy nem beszélni kell a szexről, hanem csinálni, aztán majd összeszokik a partnerével, és „minden rendben lesz”. A szex tabusítva volt a legtöbb akkori családban, így nem volt kivel beszélni erről. Sokszor tapasztalom, hogy a nők nem tudják hogyan mondják el a szexuális igényeiket, milyen szavakat használjanak, hogy fejezzék ki magukat, és a legszomorúbb, hogy sokan nem is tudják mire vágynak igazán

– magyarázta Az ország szextesztje eredményeit a szexuálpszichológus.

Ezt olvastad már?


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.