Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az öt leghíresebb szellemváros, amit a hitelválság teremtett

A 2008-as gazdasági válság szellemvárosok sorát teremtette meg az egész földgolyón. A több százezer főre tervezett városokban ma sokszor egy lélek sem lakik. A hitelválság során az emberek elhagyták otthonaikat, vagy éppenséggel be sem költöztek az újonnan épült házakba. Íme, a világ öt leghíresebb szellemvárosa, a hitelmindenkinek.hu gyűjtése alapján, amelyet a 2008-as hitelválság teremtett.

Kép:hitelmindenkinek.hu

Kétmilliós városrész üresen

Mint mindenben ebben is Kína jár elől. Zhengzhou, a kínai tartomány központja. Az újonnan épített városrész felhőkarcolókkal és több tízezer épülettel a tervek szerint kétmillió ember lakóhelye lett volna, de jelenleg szinte teljesen lakatlan. A szellemváros méretei elképesztőek, területe San Franciscóéval vetekszik. A tervek szerint a városrésznek fokozatosan kellett volna benépesülnie, de a hitelválság itt is éreztette hatását.

Ez a város azonban csupán egyike a több tucat kínai szellemvárosnak. A becslések szerint, mintegy 64 millió üres lakás várja Kínában lakóit.

Félmilliós lakótelep Afrikának

A második leghíresebb szellemváros, meglepő módon Afrikában található. Angola fővárosának egy új kerülete alig néhány év alatt épült fel, és a tervezőasztalon félmillió ember otthona lett volna. A gazdasági fejlődés és az ingatlanpiaci buborék idejében épült lakások ma már megfizethetetlenek az afrikai lakosság számára, és ma is elhagyatottan állnak. A mintegy ezermilliárd forintba került városrészt kínai cégek építették fel az angolai olajért cserébe.

Európa legnagyobb lakóparkja - üresen

A spanyolországi Sesenát a válság előtt öt évvel kezdték el építeni és a tervek szerint negyvenezer ember lakóhelye lett volna, és pályázott Európa legnagyobb lakóparkjának címére is. A Madridtól nem messze fekvő város több mint 1500 milliárd forintba került, és a mai napig szinte teljesen lakatlan. A becslések szerint Spanyolországban részben a hitelválság nyomán négymillió ház maradt lakó nélkül.

Dubai – oroszlán a romokon

Dubai, a Perzsa-öböl legendásan gazdag állama, ám a gazdasági válság ezt az államot sem kímélte. 2009 elejére az ingatlanárak negyven százalékot zuhantak, és a miniállam megtelt elhagyott, félig kész házakkal, épületekkel, és senki által nem járt autópályákkal.  A több ezer félbehagyott és elhagyatott épületet a kormányzat folyamatosan bontja el. Dubairól a híres brit fotós, Richard Allenby-Pratt készített felvételeket, ahogy a sivatag visszafoglalja a várost.

Az amerikai hitellufi eredménye

Amerikában az ingatlanpiac összeomlása korábban virágzó központokat taszított a mélybe. Las Vegas, Florida és Kalifornia egyes területei kerültek a szégyenpadra. 2007 végére már több mint kétmillió amerikai vesztette el otthonát. Számos olyan megye van az Államokban, ahol több mint tízezer lakóház áll üresen,és sok helyen az elhagyatott házak aránya meghaladja az ötven százalékot is.

Forrás:hitelmindenkinek.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.