Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ázsiai hangulat Szent Iván éjszakáján

A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozaton belül a Ráth György Múzeum idén érdekes, Ázsiát bemutató programokkal várja az érdeklődőket Szent Iván éjszakáján, június 24-én.

A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum a Ráth György Múzeum-beli rendezvényével ebben az évben az ezerarcú Ázsiát mutatja be.

A Szent Iván-éji programon belül délután a kicsiket várja Yenisei együttes egy gyerekenek szóló műsorral, melyben mongol és burját meséket dolgoznak fel a buddhizmus és a sámánizmus "mesebeli" elemeire építve.

Az eseményt Teréz város polgármestere, Dr. Rabin László nyitja meg 18 órakor, majd Somfai Kara Dávid mongolista mutatja be a Mongóliában (Tuvában) eltanult a hö-mi éneklési tudását a nagyérdeműnek.

Az este folyamán fél héttől Tóth Szabolcs játszik szitáron, Mótyán Tibor pedig tablán. Tóth Szabolcs világhírű szitárművészektől tanulta ki a muzsikálás mesterségét, s mielőtt újabb egy éves tanulmány- és koncertkörútjára indulna Indiába, egy este még a magyar közönséget szórakoztatja.

20 órától a 15 éve alakult Úzgin Űver zenekar műsora következik, akinek tagjai a különböző népzenéket ötvözve, régi és modern hangszereket használva egyéni zenei világot igyekeznek kialakítani.

A nap végén, 22 órakor Hopp Ferenc életéről vetítenek filmet, Ázsia szerelmese címmel (Rendezte: Zajti Gábor), melyet ekkor láthat először a magyar közönség.

A rendezvény alatt a gyerekeknek lehetősége lesz a kiállításokat gyerekvezetőkkel végigjárni, a hátsó kertben felállított mongol jurtában pedig ázsiai népi játékokkal ismerkedhetnek.

Akik az eseményen regisztrálták magukat, részt vehetnek a szponzorok által felajánlott nyeremények díjátadóján is.

Érdemes elmenni a programra, hiszen azt tartják, Szent Iván éjszakáján valami különlegeset kell csinálni. Ez pedig mi más, ha nem különleges?


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.