Öt év Amerika után, a Covid járvány miatt Oroszlán Szonja tavaly májusban hazatért, s annyira jól érzi magát újra itthon, hogy úgy tervezi, egy ideig itt is marad. Megtartotta online amerikai munkáját, mellette visszatért a színészethez, de élete középpontjában még mindig a kutyája és a lova vannak. Nekik köszönhetően békességben élte meg az elmúlt egy évet.
Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba?
Nagyon állatbarát gyerek voltam, különféle állatokat tartottam -teknősbéka, madarak, hörcsög, tengerimalac - mindent, amit lakásban tartani lehet. Csak kutyám nem volt, pedig azt szerettem volna leginkább. Éppen amilyen kutyára vágytam, annak a fényképe volt kitéve az ágyam mellé, úgy néztem rá, mintha a valóságban is az én kutyám lenne. El is neveztem őket. Mivel nagytestű kutyákról álmodtam, amelyek inkább kertbe valók, szüleim teljesen jogosan, ezt nem engedték meg. Gyerekként nem értettem meg őket, addig erősködtem, amíg beadták a derekukat, de akkor már 18 éves voltam és elköltöztünk egy kertes házba. Ekkor lett meg az első kutyám, Christopher.
Mit tanultál otthon arról, hogyan kell kezelni a változást?
Nagyszüleim alapvetően megelőző típusok voltak. A fülembe csengenek még most is a mondataik: Meg kell előzni a bajt. Nem akkor kell foglalkozni vele, amikor már bekövetkezett. A szüleim és én is a mai napig ezt gyakoroljuk. Egyke gyerek vagyok, az összes figyelem a családban rám irányult, de szüleim soha nem nyomtak el. Hagytak gyereknek lenni, más gyerekekkel együtt felfedezni a világot, ami nagyon jó volt. Megtanítottak arra, hogy mire kell előre odafigyelni bizonyos helyzetekben, elővigyázatosnak lenni. Előre felkészülni az esetleges nehézségekre. Felnőttként ez nagyon jól működik a változásokhoz való hozzáállásban is.
Az lett belőled, amit a pályaválasztáskor, az érettségi idején elterveztél?
Nem. A Hunfalvy János Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola német külkerügyintéző osztályába jártam, amit én választottam magamnak. Felvettek volna gimnáziumba is, de úgy gondoltam, ez izgalmasabb lesz, szakmát is ad. Visszanézve nagyon rossz döntés volt. Másodikos középiskolásként elkezdtem zenekarozni, a közgazdaságtan háttérbe szorult. A tanárok szerencsére megértették, hogy művészgyerek vagyok, a könyvelés, a jog nem nekem való, így békén is hagytak. A Zeneművészeti Főiskola dzsessztanszakára felvételiztem, vokalista szerettem volna lenni. Akkoriban nem tartottam magam szólistának, rettegtem attól, hogy egyedül kiállok a színpadra és mindenki engem néz. Fiatalkoromtól kezdve vokáloztam, ebben a szerepben éreztem jól magam. Apu zenei rendező, ennek köszönhetően majdnem az összes Disney film magyar változatának a zenéjében kórustagként énekeltem. Elsőre nem vettek fel a dzsessztanszakra, a szüleim nem akarták, hogy kihagyjak egy évet, ezért elküldtek Gór Nagy Mari színitanodájába. Itt kezdtem el megszeretni magát a színészmesterséget, levetkőztem a kezdeti gátlásaimat, élveztem, hogy a szerepek által bele tudok bújni más emberek bőrébe. Az irodalmat és a történelmet mindig is imádtam, rájöttem arra, hogy a színészet milyen közel áll ehhez a két dologhoz. Egy évvel később a Színművészeti Főiskolára felvételiztem, a musical osztályba, nagy meglepetésemre elsőre felvettek.
A szakmai karrieredben hányszor kellett váltanod?
A Főiskolán, amikor felvettek, a szőke, szende naiva karakterét osztották rám. A humort például egyáltalán nem látták belém. Herendi Gábor elhívott a Valami Amerika 1. castingjára, ott derült ki, hogy van humorom, jó vagyok vígjátékban is. Megkaptam a buta, szőke Timi szerepét, ami akkor nagy váltást jelentett. A zárkózott naiva szerepkörből átléptem egy extrovertált, cicababa karakterébe, ami távol állt tőlem. Amikor hat évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy kimegyek Amerikába, ismét a karakterváltás állt a döntésem hátterében. Elegem lett abból a szerepkörből, amit itthon rám osztottak, a változáshoz az kellett, hogy a hajamnál fogva kirángassam magam a megszokott közegből. Kíváncsi voltam arra is, hogy mi az, amit még szeretek és amihez értek. Nem színésznek mentem ki az USA-ba, megint előjött belőlem az állatbarát énem, szerettem volna az állatok jólétével, egészségével foglalkozni. Elvégeztem egy kétéves állatorvos asszisztensi képzést, közben megszereztem a zöldkártyát, majd elkezdtem dolgozni egy állatkórházban. Nagyon nagy váltás volt, de iszonyatosan élveztem. Másfél év után azért kellett újra váltanom, mert ez egy annyira rosszul fizetett szakma Amerikában, hogy nem tudtam megélni belőle. Ottani színészbarátok mondták, hogy nagyon sok színész dolgozik orvosi egyetemeken, ahol az orvostanhallgatókat tréningezik. Szituációs helyzetgyakorlatokba helyezik őket, a színészek mindenféle szerepeket alakítanak – mérges beteg, hisztis beteg, szorongó beteg – s ezzel segítik a fiatalokat a kommunikációs készségeik fejlesztésében. Az orvos-beteg kapcsolatot modellezik le, s különböző kórházi helyzetekre készítik fel őket. Ezt a munkát még mindig csinálom itthonról, online.
Hogyan tudod túltenni magad a magánéleti mélypontokon? Mi az, ami tovább lendít a válságos helyzeteken?
Határozottan azt tudom mondani, hogy a barátok segítenek. Nagyon régi barátaim vannak, akik kamaszkorom óta ismernek és akikben megbízom. Ami még nekem sokat ad, az az olvasás. Amikor az ember fontos döntések előtt áll, hajlamos túlgondolni, túlelemezni a dolgokat. Egy gondolat könnyen el tud torzulni attól, hogy nem hagyjuk leülepedni. Hiszek abban, hogyha gondolati szinten hagyunk elengedni a problémát - ezért olvasok, mert ez átvisz egy másik világba - az agy nem azzal foglalkozik, amin éppen kattog. Eltávolodsz a problémától és egyszer csak azt veszed észre, hogy jobban át tudod látni a dolgokat. Nem beszélve arról, hogy mennyi mindent lehet tanulni a könyvekből.
Hogyan kezeled idő múlást? Hiszen, ez is változás. Ahogy idősödünk, változik a testünk, a gondolkodásmódunk.
Olyan érdekes, ha valaki nem kérdez rá, eszembe sem jut az idő múlása. Nem nagyon szoktam ezzel a kérdéssel foglalkozni, a születésnapokat sem számolom. Szerencsére a testem még teljesen jól működik, ugyanolyan aktív vagyok, mint tíz évvel ezelőtt. Egyelőre még nem érzem a koromat és éppen ezért nem izgulok azon, hogy mi lesz majd, ha tényleg megöregszem. Viszont mostanában sokkal jobban szeretem a csendesebb dolgokat, majdnem minden nap kimegyek a kutyámmal a lovardába a lovamhoz. Jobban élvezem az állatok társaságát, mint az emberekét.
Milyen változásokat hozott a Covid járvány az életedben? Hogyan vizsgáztál a változáshoz való alkalmazkodásból?
Négyest adnék magamnak. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a Covid alatt is volt munkám és az állataimnak köszönhetően békés az életem. Nagy könnyebbség volt, hogy sok időt tölthettem a természetben. Ami zavart, hogy a szabadságomat korlátozták az intézkedések. De nem kellett életmódot váltanom, nem értek nagyobb veszteségek. Nagyon jó volt, hogy az ember elkezdett a ténylegesen fontos dolgokra koncentrálni, a családjával foglalkozni.
Most, hogy megtörtént a nyitás, milyen új lehetőségek jönnek szembe az életedben? Visszatérsz itthon a színészethez?
Igen. Elkezdtem kicsiben gondolkodni. Lelassítottam magam és újra fontos szerepet játszik az életemben az irodalom. Több olyan munkám is volt az elmúlt időszakban – versmondás, hangoskönyv felolvasás, szinkron – amelynek köze volt hozzá. Szeptemberben a Spirit színházban lesz egy bemutatóm külföldi rendezésben, Shakespeare Machbethjét viszik színre és Lady Machbeth szerepét én kaptam meg. Ez is egy újabb karakterváltás lesz, ami nagy kihívás.
Ezt is olvasd el!
