A színésznő és rendező férje nem élik a celebek világát, ritkán engednek be idegeneket az életükbe. Most is nagyon finoman, elegánsan tették meg és csak egy bizonyos mélységig, de így is sok mindent megtudhattunk róluk. Például, hogy bár mindketten úgy gondolták, szakmabélivel sosem kezdenének, a vonzalom felülírta ezt az elhatározást, nemkülönben azt, hogy Móni bizony foglalt volt, amikor Károly kinézte magának. Pontosabban, amikor a három évnyi munkakapcsolat átfordult benne férfiúi érdeklődésbe. De még ki kellett várnia, míg Móni lezárja a ’se veled, se nélküled’ történetet az előző barátjával.
„Leautóztam Győrbe, mert ott volt akkor színész Móni, és azt gondoltam, hogy most megszületik ez a kapcsolat. De ott bemutatkozott nekem egy fiatalember, hogy ő a barátja. Akkor hazamentem és még aznap este tüszős mandulagyulladást kaptam a csalódástól.”
Egy évig nem próbálkozott újra, de Mónit olyan bűbájosnak, csinosnak és szeretni valónak látta, hogy nem adta fel. Móni pedig Károly fantasztikus humorát vette észre elsőként, amivel a legszörnyűbb pillanatokban is meg tudja őt nevettetni, de tetszik neki a határozottsága, a maximalizmusa is.
Abban az egy évben Károly élte kalandozó életét, aztán az ő oroszlánszelídítő Mónija mellett visszavedlett azzá a rendes fiúvá, aki régebben is volt. És azóta minden tökéletes. Nincs megfelelési kényszerük, elengedhetik magukat, nem játszmáznak és megadják egymásnak a szabadságot is.
Annak ellenére, hogy sokszor dolgoznak együtt, a magánéletüket nem viszik be a munkába.
„Amikor a Liza a rókatündért forgattuk, már kilenc éve együtt voltunk, de volt olyan kolléga, aki a forgatás végén, a stábbulin tudta meg, hogy mi egy pár vagyunk. Mert, ha dolgozunk, akkor ott nincs tündi-bündi.” – mesélte Móni.
De a filmezést se viszik haza. Móni otthon nem színésznő, nincsenek allűrjei, férjének nem egy primadonnával kell együtt élnie – ami Károly szerint meghatározó a kapcsolatukra nézve.
Ám a legmeghatározóbb mégis az lett, hogy idén örökbe fogadtak egy kisfiút. Éveken át mindenféle módon próbálkoztak, hogy legyen természetes, vagy akár mesterséges megtermékenyítéssel babájuk, de egyik se volt sikeres. Ez a hosszú, nehéz út még közelebb hozta őket egymáshoz és most nagyon boldogok.
„Az apai nagyapám, akibe én szerelmes voltam, nevelőszülőknél nőtt föl. És amikor ezt megtudtam, úgy ötévesen, akkor azt mondtam neki: ilyen gyerekem lesz, mint te! Károllyal már a kapcsolatunk legelején megosztottam, hogy van egy ilyen a fejemben és arról beszéltünk, ha van egy vér szerinti gyermekünk, miért ne lehetne testvére az örökbefogadás útján. Tehát ez nálunk az első pillanattól ott volt a levegőben. És amióta a kisfiunk velünk van, tökéletes hármasunk lett, mert ő tökéletes. Az első pillanattól úgy éreztük, hogy ő a miénk” – mesélte könnyezve Móni.
Semmilyen kikötésük nem volt, hogy milyen babát szeretnének és egy újszülött került hozzájuk. Móni elragadtatással beszélt arról, milyen csodálatos apuka a férje. „Mindig tudtam, hogy ő fantasztikus apa lesz, de minden álmomat felülmúlja. Tökéletesen pelenkáz, tökéletesen etet, játszik, türelme van.” Fontosnak tartják tudatosítani a kisfiukban, hogy őt nem Móni szülte, úgy gondolják, nem szabad titoknak lennie közöttük.
„Szoktuk egymástól kérdezgetni: lehet ennél jobban szeretni gyereket?
Elképzelhető, hogy ennél jobban szeretjük azt, aki a közös génállományunkat hordozza? És a válaszunk az, hogy nem.”
Az öregedéstől Móni egyáltalán nem tart és Károly is csak annyiban, hogy a gyerekük kedvéért igyekszik jó karban maradni, mert szeretne még focizni vele; így aztán húsz évvel későbbi önmagukon nem rendültek meg. Móni egy vagány nőt látott a tükörben és tulajdonképpen az a célja, hogy az is legyen – úgy érzi, ez most még nem igaz rá. A 62 éves Balsai Mónit kiegyensúlyozottnak érezte és olyannak, aki jól él.
„Azon izgulok, az élet dolgai hogyan törnek meg... Hogy sikerül-e megtartani azokat az energiákat, azt a pozitív látásmódot, amit próbálok minden nap gyakorolni. Szeretném, ha sikerülne ezt megtartanunk. És szeretném, ha az akkor már felnőtt fiunk ugyanezzel az életkedvvel, vidámsággal és energiával élne.”
Kapcsolatukat Móni vonatsínhez hasonította, vagyis egymás mellett haladó egyenesként látja, de azt vallja, ezért mindig tenni is kell. Ők már 18 éve bizonyítanak egymásnak és biztos abban, hogy 20, sőt 40 év múlva is párhuzamosan haladnak majd.
82, illetve 92 éves korukban nem annyira látták meg magukat, de úgy gondolják, a harmónia továbbra is megmarad majd közöttük. Károly csak annyira vágyik, Móni néha majd tolja ki őt a kertbe.
Egyetlen dologtól félnek, a másik elvesztésétől, mert ahogy Károly fogalmazott: addigra már teljesen beépülnek a másikba, egymás részeivé válnak. És remélik, hogy ugyanilyen erősen jelen lesz az életükben a gyerekük. Hogy a két lábuk stabil hárommá válik. Addig pedig gyűjtik a szép pillanatokat.
