A lajhároknál ugyanis az a szokás, hogy az utódok anyjuk hasán csimpaszkodnak, s ha az anyaállat éppen összegömbölyödve pihen, a kicsiből alig látni valamit. Ha azonban a fias nőstény épp az ágakon függeszkedve közlekedik, jó eséllyel meg lehet pillantani a belé kapaszkodó apróságot. Azt persze ilyenkor még nem lehet tudni, hogy az állat milyen nemű, így nevet is csak később fog kapni.
Banya anya már igencsak rutinosnak mondható a gyermeknevelésben, hiszen az elmúlt huszonegy évben, amióta Budapesten él, számos kölyköt nevelt fel sikeresen. Mi több, mostanra már unokái, sőt, dédunokái is vannak. A 23. életévét májusban betöltő állat a vadonban már kifejezetten idősnek számítana, hiszen a természetben ezek az állatok ritkán élnek tovább 15-20 évnél. Állatkerti körülmények között azonban az ennél hosszabb élettartam sem ritka, s amint Banya példája mutatja, a nőstények még ebben a korban is szaporodóképesek.
A budapesti kétujjú lajhárok rendszeres szaporodása okán valóságos családregényt, lajhár sagát is lehetne írni róluk. Ebben a családregényben Banyának kiemelkedő szerepe van, hiszen a jelenleg Budapesten élő nyolc lajhár közül hat Banya leszármazottja, egyedül Zippo, a hím állat, a mostani kicsi apja nem áll vele vérrokonságban. Zippo, az apaállat 2012-ben érkezett a Majna-Frankfurti Állatkertből a korábbi budapesti hímért, Alfért cserébe.
A hímek cseréjére a rokontenyésztés elkerülése miatt volt szükség. Banyán, Zippón, illetve a most született kicsin kívül a nagycsalád tagja még a kilencéves Kajla (másik nevén Lujza, Banya és Alf lánya), a hatéves Lili (Banya és Alf lánya), a két és fél éves Sid (Lili és Zippo lánya), a kétéves Pufók (Banya és Zippo lánya) és az egyéves Szörny (Lili és Zippo fia) is.
A lajhárok legjellemzőbb tulajdonsága közismerten a lassúság. Német nyelvterületen eleve „lustaállatnak” (Faultier) nevezik őket. A lassú mozgásnak azonban mégsem a lustasághoz van köze, hanem elsősorban arra vezethető vissza, hogy az állat anyagcseréje kevéssé élénk, s ez eleve nem teszi lehetővé a szaladgálást. Ráadásul a lajhárok táplálékának igen csekély az energiatartalma, mi több, az óvatos tempó az állatnak a lombok közötti elrejtőzését is segíti, tehát a lassúságnak a ragadozókkal szembeni védekezésben is szerepe van.
Az is állatkerti hír, hogy nemrég torkosborzok érkeztek Budapestre. Erre 1912 óta nem volt példa!
