Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bélyegen a Román Csarnok

Alkalmi bélyegblokkon örökíti meg a Szépművészeti Múzeum felújított Román Csarnokát a Magyar Posta. A bélyegblokkból 70.000 darab perforált és 4.000 darab vágott változat készült Kara György grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben.

A Szépművészeti Múzeum 1944-ben megsérült termét, a Román Csarnokot 70 éven át raktárhelyiségként használták. Korábban csak kisebb, felületes felújításokon esett át, ám a mostani, teljes rekonstrukciót követően végre egész pompájában gyönyörködhetünk benne.

Ragadnak a mesélő falak
Megjelent a Kastélyok Magyarországon elnevezésű bélyegkisív idei példánya. A sorozatot még tavaly indította a Magyar Posta, hogy népszerűsítse ismert és kevésbé ismert díszes épületeinket. A moastani nyolc bélyeget Domé Eszter grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda készítette.

A keresztény és történeti elemeket ötvöző, historizáló falfestmények, a középkori művészetből inspirálódó szobor- és épületrészletek, a freibergi Aranykapu gipszmásolatának restaurálásán kívül a fűtés- és világításrendszer is teljesen megújult.

Kép: Magyar Posta

A bélyegblokk egy áttekintő képet mutat a mintegy 900 négyzetméter alapterületű teremről.

Kép: Magyar Posta

A borítékon a csarnok néhány ikonikus részlete szerepel, például Áron próféta szobra, aranyalmafa, páva, aranyozott oszlopfő és külön képen kiemelve a csodaszarvas.

Kép: Magyar Posta

A boltozaton látható állatövi jegyek közül a bélyegzőn az oroszlán látható.

Ezt rejtették el előlünk 70 évig – videó!
Újra régi pompájában látható a több mint 70 éve lezárt Román Csarnok a Szépművészeti Múzeum átfogó rekonstrukciójának köszönhetően. Az impozáns múzeumi tér felújítása befejeződött. Ez volt az eddigi legátfogóbb és legjelentősebb rekonstrukció.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.