Benczúr hetvenhat esztendős korában halt meg, a kiállításon látható utolsó önarcképe is – Önarckép turbánnal -, s ha csak ezt a képet látom, akkor is felfigyelek arra, a kínosan pontos, szinte diagnózisszerű figyelemre, fegyelemre, amit ez a festmény sugároz. Valahogy Rembrandt öregkori önarcképei jutnak eszembe, mert ugyanazt az önálltatástól mentes, valósággal való szembenéző képességet érzem, mint Benczúrnál. A kiállítás rendezői által „utolsó festőfejedelem”-nek” titulált alkotó képei szinte kizárólag portrék - köztük meglepően sok önportré -, s az arcok közt számos történelemi személyiség, mint Tisza Kálmán, Trefort Ágoston, Mikszáth Kálmán látható, de találunk képeket a magyar történelem korábbi évszázadaiból is, Mátyás, Bánk bán, István király. Számomra a legérdekesebb a Két barát címet viselő kép volt, talán, mert az emberi esendőségről szól. Az érdekesség kedvéért említem a XV. Lajos és Madame Dubarry című két képet, melyeken a király és az élveteg hölgy látható. Legközelebb, ha vendéglőben ebédelek, feltétetlen kipróbálom, mit is jelent a valóságban a Dubarry –módra.
A kiállítás – amit az Ernst múzeum üvegablaka miatt is érdemes megtekinteni – október 7-én zár. A belépő 400 forint, iskoláskorúaknak a fele. Nyitva minden hétköznap 10-19 között.
R. G.
