Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Betiltották a házasságtörést és a pletykálkodást!

Nem űzhetnek szerencsejátékot, nem terjeszthetnek pletykákat a hivatali emberek, és a házasságtörés elkövetését is betiltotta az észak-kínai Senjang város egy kerülete. A polgárok közhivatalokról és -hivatalnokokról alkotott képének javítása már egy ideje napirenden van Kínában.

A nyilvánosságra került szex-, korrupciós, hivatali befolyással való visszaélésekkel kapcsolatos botrányok miatt a hivatalnokok megítélése az elmúlt években óriási csorbát szenvedett Kínában – hívták fel a figyelmet a pekingi Kínai Népi Egyetem kutatói egy korábbi tanulmányukban. Az állami alkalmazottak imázsának javítására a kínai kormány bő egy éve hirdetett kampányt, amelynek célja többek között az államgépezet iránti bizalom visszaszerzése.

Nem bocsánatos bűn a házasságtörés - Kép: sxc

Ebbe a sorba illeszkednek azok az előírások, amelyeket az észak-kínai Liaoning tartomány fővárosának Tatung kerülete adott ki. Ezek egyelőre csak az ott dolgozó mintegy ötezer hivatali szolgára vonatkoznak – adta hírül az MTI a Baidu hírportálra hivatkozva. A helyi rendelkezés részletesen szabályozza a munkahelyi viselkedés normáit, emellett a közszolgák szabadidejükben végzett tevékenységét illetően is tartalmaz korlátozásokat.

Állami alkalmazottak nem űzhetnek szerencsejátékot, nem terjeszthetnek pletykákat az interneten vagy a médiában, nem folytathatnak házasságon kívüli viszonyt, nem használhatnak drogokat az előírások szerint. A hivatalnokoknak ugyanis példát kell mutatniuk a társadalom többi tagja előtt, ami általánosságban nem éppen kedvező megítélésük javításához is hozzájárul – indokolja a szigort a dokumentum.

A szabályok betartására a hivatalnokok próbaidőt kapnak, vagyis a rendeletek nem lépnek azonnal életbe, először figyelmeztetésekkel és kampányokkal hívják fel viselkedésük korrigálására az érintettek figyelmét. Hogy pontosan milyen büntetés jár majd az előírásokat megszegőknek, azt nem részletezi a jelentés.

Plasztikáztatnál a karrieredért?
Egyre gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves kínai városi fiatalok körében. A műtéti beavatkozásoktól azt várják, hogy új és megnyerő(bb) külsejükkel könnyebben el tudjanak helyezkedni egy-egy nagyvállalatnál.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.