Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bíbor buli Pécsett!

Szinte minden borfajtának rendeznek versenyeket világszerte, Pécs immár negyedik éve házigazdája a Baranyában rendkívül elterjedt és közkedvelt portugieser (vagy régi nevén kékoportó) nemzetközi versenynek. A Portugieser du Monde-ra szinte minden közép-európai országból érkeznek nevezések és a közönség is megkóstolhatja a legjobbakat április 2-án a Zsolnay Negyedben.

Kékoportó, Kép: wikimedia

A rendezvényt létrehozó Pécsi Borozó magazin ötletét felkarolta a pécsi városvezetés, de ugyanígy jól fogadták az ötletet a villányi borászok, akik meghatározónak számítanak hazai portugieser-ügyekben.

A Pécsi Borozó felhívására évről-évre több bor érkezik a versenyre és egyre több a külföldi pincészet a kóstolófesztiválon is. Az első versenyre 4 országból 62 bort, majd 2014-ben már 6 országból 72 tételt, míg tavaly 8 országból 67 bort neveztek a versenyre.

Idén minden rekord megdőlt, hiszen 9 országból érkeztek nevezések, 85 bort küldtek el Pécsre, a nevezések mintegy fele külföldről érkezett, ráadásul több mint 30 pincészet jelentkezett a szombati kóstolóra, ahol  100 bor lesz kóstolható, köztük például portugieserből készített pezsgők is.

Kép: pixabay

A borászok a megméretttetésre fiatal, 2015-ös portugieserekkel, régebbi évjáratos portugieserekkel, minimum 25%-ban portugiesert is tartalmazó házasításokkal és idén először portugieserből készített fehérborokkal, rozéborokkal és pezsgőkkel is jelentkezhettek.

A Portugieser du Monde egyik fő célja a fajta népszerűsítése a nagyközönség felé is, ennek érdekében április 2-án, szombaton délután 15-20 óra között a közép-európai portugieser-termelők mutatkoznak be Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben a nagyközönségnek. Az előzetes jelentkezések alapján a magyar termelők mellett lesznek horvát, német, szerb és olasz borok is a kínálatban.

A dél-balatoni borok is isteniek, nézd meg milyen Bujdosóék tavasza! 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.