Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bódy Magdi: a nagy visszatérés

Bódy Magdi, a jazz örökzöldjei és a modern popzene világában egyaránt otthonosan mozgó énekesnő - akinek három és fél oktávos hangterjedelme itthon egyedülálló - a nyolcvanas évek közepétől jórészt a tengerentúlon, Kanadában és az Egyesült Államokban aratta sikereit, a közelmúltban azonban hazatért, hogy ismét találkozhasson régi és új rajongóival.

Minden esély adott számára, hiszen amikor a minőség, a vérbeli profik mellett megszerzett tudás párosul a könnyed eleganciával, a felszabadult "örömzenéléssel" - így tud a közönség szinte együtt élni a muzsikusokkal, átélni ugyanazokat a csodás pillanatokat. A siker garantált.

 2000 novemberében, a Sony  és Madó Music gondozásában megjelent Itt és most című albuma, amelyen a Bódy Magdira oly jellemző hangulatok és az igényesen hangszerelt slágerzenék mellett még egy különleges népdalfeldolgozás is helyet kapott.

 2002-ben I LOVE NEW YORK már a boltokban kapható amit az RTL klub reklámozott! Bódy Magdi élő fellépésein az új dalok mellett régi, ma már klasszikussá lett világslágereket is előad, s egy amerikai kritikus szerint "a New York, New York-ot még Liza Minnellinél is jobban énekli".

Az új CD-ről

2004-ben BODY&SOUL CD-válogatás  hamarosan napvilágot lát, hogy a koncerteken megismert csodálatos dalokat  / evergreen / bármikor meghallgathassuk.Bódy Magdi most a stúdi óban dolgozik és énekli fel a CRY ME RIVER,AS TIME GOES BY, LULLABY OF BIRDLAND, SATIN DOLL, SUMMERTIME MISTY hires jazz örökzöldeket amiket állandóan lehet hallani jazz koncerteken, viszont CD-re kevesen merik felvenni a dalok nehéz előadásmódja miatt (természetesen minden dal nagyzenekari hangszerelésben lesz hallható). Magdi az amerikai útjai során találkozott hires 20 tagú BIG BAND zenekari kisérettel,ami itthon egyedülálló.

 A MADÓ MUSIC  lemezkiadó már 3 sikeres Bódy Magdi cd-t jelentetett meg igy most is az ő segitségével kerül több ezres példányszámban  a boltokba.

Szakmai visszajelzések szerint a CD nagy érdeklődésre számíthat, miután anyaga teljes mértékben a Minőséget és a Színvonalat képviseli. BÓDY MAGDI az évek során a külföldi és hazai zenei életben már bebizonyította, hogy a hozzá kapcsolódó "Image" mindig színvonalas, újszerű, pozitív, előre mutató. Rendszeres fellépéseivel komoly közönségtábort vonz.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.