Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Boldog Születésnapot!

Akik 28-án születtek, azok kedvesek, szabadságszeretők, és magas ideáljaik vannak. Függetlenek, erős az akaratuk, és sokat hajlandók áldozni azért, hogy elérjék a céljukat.

Szabadságszeretők, de sok esetben korlátok közé szorulnak. Nem kedvelik, ha előírják nekik, mit csináljanak, és csak akkor boldogok, ha önmaguk urai lehetnek.

Valójában politikai pályán lenne a helyük, ám épp ezt kerülik. Képesek kreatívan és önállóan gondolkodni. Zökkenőmentesen átveszik a vezetés szerepét, és az ügyeket, a helyzeteket jóra fordítják,  egyszerű és humanista életszemléletük az irányadó, cselekedeteiket is ez vezérli.

Negatív oldalaik: motiválatlanok, hidegek, és hajlamosak arra, hogy eluralkodjon rajtuk a fantáziálás és az ábrándozás.

Bár ifjúságuk szép, a legtöbbször mégis mindent tragikusan fognak fel. Életükben pozitív fordulat következik be 40 éves korukat követően. Amibe belekezdenek, játszva sikerül. Ne legyenek haragtartók, mert árt az egészségüknek.

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint feltaláló, pilóta, dekoratőr, üzletvezető, igazgató a divatszakmában, vagy pedig tudós.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.