Ráadásul Bolgár Vágy című regénye olyan ponyva, amelynek szerzője azért ennél többre vágyik, ugyanakkor szeretne a könyvéből minél több pénzt is kihozni, amit attól remél, hogy időnként lemegy mocskosba, alpáriba, s teszi ezt teljesen hiteltelenül és funkciótlanul.

S itt tartozom némi önvallomással: mindig szerettem volna valami hasonlót írni, de persze jobban. Kétszer is nekirugaszkodtam. Először egyes szám harmadik személyben próbálkoztam, s regényem egy férfiról szólt volna, aki sikeres, jóképű, a nők bomlanak érte, és ő sorra csalja őket, amíg meg nem találja az igazit. Akkor se változik persze meg, de egy kicsit mégis, mert ekkor már legalább lelkifurdalást érez a titkos találkák miatt. Az első fejezet után rájöttem, ez nem sikerült, hát abbahagytam az írást. Másodszor egyes szám első személyben fogtam hozzá, nő létemre férfi álnév mögé bújva, de itt meg az volt a baj, hogy írás közben nagyon is nőkét gondolkoztam. Harmadszor már biztos nem állok neki, hiszen látva, hogy mit hozott ki a témából Bolgár György, elment a kedvem.

Pedig ő is megpróbálkozott néhány dologgal: például főhősét, az egykori teniszbajnokot, majd miniszterhelyettest egy tágabb környezetbe is belehelyezi, és megpróbálja a szerelmi sokszögekbe belecsempészni a szocialista rendszer ostobaságait. Nem sikertelenebbül, mint az erről a témáról olvasható kortársírók általában, de nem is jobban. Továbbá megpróbálja a regény szerkezetét egyénien alakítani, és az időrend helyett valamilyen másfajta struktúrába elhelyezni, hogy az olvasó lassanként jöjjön rá, ki kicsoda a regényben, és az egyes szereplők között milyen kapcsolat van, illetve az egymás után olvasott történetek miként függnek össze egymással. Ezzel megint az a probléma, hogy nem igazán jöttem rá, ha nem az idő, akkor mi lenne a rendező elv. A ponyva fölé emeli néhol a könyvet az a stílus, amit Bolgár alkalmaz, nevezetesen, hogy iszonyú hosszú mondatokban mesél, az olvasót is arra késztetve, hogy egy nagy levegővétellel fogadja be a gondolatokat. Természetesen ez sikerülhetett volna nagyon jól, és amiért mégsem, hogy az egyébként értelmiségire valló szófűzésbe, trágár és persze a nemiséggel összefüggő szavak és mondatok kerülnek, és ahogy a bevezetőben írtam, teljesen váratlanul és funkciótlanul. Sem a szerző, sem, egyébként nagyon is intelligens hősei nem beszélnek így (baszás és egyebek) a szeretkezésről. (Ha mégis, már ami a szerzőt illeti, mélységesen kellene csalódnom benne.) Egyébként a teljes regényben alig éri el az öt százalékot ez a fajta stílus. Tehát Bolgár Vágy című könyve egyáltalán nem pornó, de sajnos nem is szépirodalom. Csupán egy kísérlet arra, ami - s szerintem ezt maga Bolgár tudja a legjobban - nem sikerült, akárhány példányt is adnak el belőle.



A kiadó ajánlása