Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bőrünk nem felejt! Így bosszul meg minden napsugarat!

Egyetlen napfényben eltöltött perc sem telik el úgy, hogy azt ne raktározná el legnagyobb kiterjedésű szervünk, a bőrünk. A bőrt ért káros UV-sugarak hatása egész életünkön át összeadódik, és akár évek, évtizedek múlva jelentkezik mindennek a káros következménye. A rizikófaktorokra és rendszeres szűrésekre szakember hívja fel a figyelmet.  

Bőrünk nem felejt, azaz nincs felmentés a túlzott barnaságra, a leégésre, a rendszeres szoláriumozásra, hiszen minden egyes napozással, szolizással vagy naptól való leégéssel egyre növekszik a bőrdaganatok későbbi kialakulási valószínűsége - mondja dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyász szakorvosa.

Napfény hatására az összes pigmentáció aktiválódik - Kép: Pixabay

Napfény hatására az összes pigmentáció aktiválódik, a barna bőrön ugyanis az anyajegyek is sötétednek, számuk is növekedhet, különösen azoknál, akiknek egyébként is sok anyajegyük volt. Később is ugyanolyan pigmentreakciók mennek végbe a pigmentált helyeken, mint a bőr más területein, vagyis ahogyan a napsütötte barnaság kopik, úgy világosodhatnak az anyajegyek is.

Mindig forduljunk szakorvoshoz, ha pigmentált képletünknél változást észlelünk, hiszen az időben észlelt kóros folyamat diagnosztizálása életet menthet.Ha különösebb rendellenességet nem észlelünk, akkor javasolt 1-2 hónapot várni napozás után, ekkor a napsütötte szín már elhalványul, korrektebb képet mutatnak az anyajegyek, vagyis ha csak szűrővizsgálatra szeretne valaki jelentkezni, jobb, ha ezt októberben, novemberben teszi.

Van anyajegyed? Figyelj rá!
Van, akin egy sincs, van, akinek az egész testét beborítják a különböző színű, felszínű és formájú jóindulatú elváltozások. Az anyajegyek egy része már születésünkkor megtalálható rajtunk, de többségük később alakul ki, s vannak olyan betegségek is, amelyek pigmentált elváltozások megjelenésével járnak.

Az anyajegyek megközelítőleg 80 százalékánál elegendő a dermatoszkópos vizsgálat, hiszen egy gyakorlott bőrgyógyász az eszköz segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy jóindulatú pigmentációról van-e szó, vagy szükséges-e valamilyen további lépést tenni.

A számítógépben tárolt, pigmentált részekről készülő dokumentációnak tehát elsősorban nem akkor van nagy jelentősége, amikor valakinek 6-8 problémamentes anyajegye van, hanem ha adott esetben 100–150 anyajegy van a bőrön, esetleg a családban volt már rosszindulatú daganatos betegség, akár festékes, akár más hámeredetű daganat. Ilyen körülmények között nagyon fontos tudni, melyik anyajegy változott, és melyik az, amelyet el kell távolítani. A számítógépben tárolt dokumentáció akár évekig lehetővé teszi, hogy nyomon követhetők legyenek a változások, korábban megtörténhessen a felismerés.

Általában bőrgyógyász szakorvos véleményezi, mely anyajegyeket ajánlott vagy lehetséges eltávolítani. Ez akkor indokolt, ha pigmentszerkezete gyanúsnak tűnik, ha esztétikailag vagy az elhelyezkedése miatt zavaró – például öltözködésnél, borotválkozásnál visszatérő irritációnak van kitéve. Ha a páciens kéri az anyagjegy eltávolítását, gyakorlatilag bármelyiktől meg lehet szabadulni, ha nincs kizáró ok. Szakszerű sebészeti eltávolítás esetében a képlet teljes egészében, széli részeknél ép szövetekkel kerül kimetszésre, és majd minden esetben szövettani vizsgálatra küldik. A rosszindulatúság gyanújával rendelkező elváltozásokat még a műtét előtt onkodermatológus (bőrgyógyász onkológus) vizsgálja, és tesz javaslatot a műtéti tervre. Mindehhez azonban az évenkénti anyajegyszűrés elengedhetetlen!

Feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha egy meglévő anyajegyünkön változás mutatkozik: megváltozik a mérete, felszíne, színe, elmosódik a határa, vérezni vagy viszketni kezd, begyullad, fájdalmassá válik. ( Forrás: www.oxygenmedical.hu)

Vigyázz a szoláriummal, ha lupusod van!
A szisztémás lupus az egész szervezetet érintő autoimmun betegség. Az érintettek jelentős hányada fényérzékeny, az ultraviola sugarak 40–70 százalékuknál a tünetek súlyosbodását okozzák. Az ő esetükben a fényvédelem különösen fontos.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.