Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Budapestre jön a Queen

Budapestre jön a Queen. Az együttes tavasszal kezdődő európai turnéján április 23-án a Sportarénában ad koncertet - jelentette be a szervező, Multimédia Concerts.

Az együttes Paul Rodgers-szel kiegészülve lép fel a Sportarénában április 23-án

Az 1971-ben alakult brit rockbanda neve szorosan összeforrt az 1991-ben elhunyt szenzációs énekessel, Freddie Mercuryvel, de Paul Rodgers személyében sikerült egy kitűnő énekest találni.

A márciusban induló hathetes sorozatban az alapító tagok Brian May gitáros és Roger Taylor dobos mellett az egykori Free és Bad Company fantasztikus frontembere az új Queen tagja. Az együttes eredeti basszusgitárosa, John Deacon nem tart egykori társaival.

A turné március 28-án indul, és a tervek szerint május 11-ig tart, Budapestre az előzetes koncertnaptár szerint Brüsszelből érkezik a zenekar. Angliában hét koncertet ad a Queen.

Az együttes a nyolcvanas években eredeti összetételében már koncertezett Budapesten, arról az eseményről kitűnő film is készült.

Mint Brian May elmondta: soha nem tudta volna elképzelni, hogy Freddie Mercury helyetteseként lépjen valaki az együttesbe. Paul Rodgersre úgy tud nézni, hogy nem emlékezteti Freddie-re, hanem megvan az ő saját világa. Mint fogalmazott, nem a régi nagy sikerek átdolgozásáról lesz szó, hanem azok újraértelmezéséről. Roger Taylor ehhez hozzátette: Rodgers nem akar Freddie lenni, hanem másfelé viszi a dolgokat.

A Queen és Paul Rodgers közös programja a Queen dalaiból és olyan számokból áll össze, amelyeket Paul Rodgers tett híressé a Free-vel vagy a Bad Companyval.

A közös zenélés ötlete Brian May és Paul Rodgers fellépésén vetődött fel tavaly szeptemberben egy londoni jubileumi show-n. May, Taylor és Rodgers először az angliai "Hall of Fame Awards" gálán Londonban lépett együtt a közönség elé. A Queen repertoárjából a We Will Rock You és a We Are the Champions, a Free műsorából az All Right Now című dalokat adták elő.

Angliában hihetetlen mértékű az érdeklődés, ezért a jegyeket úgy tervezik és úgy értékesítik, hogy nyomon követhető legyen, valóban rajongókhoz és nem jegyüzérekhez kerül. A Queen fanclub regisztrált minden egyes 2004. december 11-ig beérkezett jelentkezést, és közülük sorsolják ki a lehetséges jegyvásárlókat úgy, hogy egy-egy személy maximum 2 jegyhez juthat.

MTI


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.