Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bűnesetek bábfigurákkal - Gál Kristóf is szerepet vállal

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapest Bábszínház egyedülálló új sorozattal jelentkezik BÁBesetek címmel, amely szórakoztató módon bábok, színészek és rendőrök közreműködésével mutatja be a rendőrség munkáját és népszerűsíti a báb műfajt. A sorozatban Gál Kristóf rendőr alezredes is szerepet vállal, aki - ezt talán kevesen tudják róla - nem csak az operatív törzs rendőrségi szóvivője volt, de egyszersmind végzett színész is.

Gál Kristófot a legtöbben az operatív törzs napi rendszerességgel jelentkező sajtótájékoztatójáról ismerik,  viszonylag kevesen tudják róla, hogy a rendőr alezredes végzett színész, osztályfőnöke a Színház és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója volt.

Amikor a Magyar Narancsban a pályaelhagyásról, a váltásról kérdezték, azt mondta, hogy: "Kifogyott belőlem az adrenalin, ami ehhez (a szakmához) kell, csak görcsök voltak helyette, és nem éreztem úgy, hogy meg akarom váltani a világot a színházon keresztül."

Most azonban, ha csak ideiglenesen is, de ismét lehetősége nyílik, hogy gyakorolja  színészmesterséget, hiszen szerepet vállalt a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapest Bábszínház frissen induló közös projektjében.

Bábosok és a rendőrök egy egyedülálló új sorozattal jelentkeznek BÁBesetek címmel, amely szórakoztató módon bábok, színészek és rendőrök közreműködésével mutatja be a rendőrség munkáját és népszerűsíti a báb műfajt.

 

A rendőrségi szakemberek és a bábművészek minden epizódban egy-egy esetet derítenek fel, amely a Budapest Bábszínház közkedvelt előadásainak szereplőihez kapcsolódik. A szórakoztatáson túl fontos információkat, tanulságokat csempésztek a történetek közé a fiatalabb és az idősebb korosztálynak is.

A fordulatos, izgalmas és humoros filmeket a rendőrpalotában és a Bábszínházban - 15 helyszínen - forgatták. A hat részes sorozatban  bábművészek és  hivatásos rendőrök dolgoztak együtt.

A főszereplők Findusz, Nyúl Péter, Gergelyfi bácsi és Gengszter nagyi lesznek, akik egyébként is a bábszínház sztárszereplői.

Az epizódok a police.hu oldalon, a BRFK Információs Portálon, a Budapest Bábszínház Facebook oldalán, és a YouTube csatornáján kerülnek a nyilvánosság számára hozzáférhetővé.

A film elkészítését a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatta.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.