Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Cirkuszok éjszakája négy helyszínen! Ezt látnod kell!

Az Cirkuszok éjszakája szombati programjában az idén négy nagy cirkusz - a Fővárosi Nagycirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz, az Eötvös Cirkusz és az Exit Cirkusz - vesz részt. A rendezvény célja a minőségi cirkusz népszerűsítése, és megmutatni azt, hogy a cirkusz a legszórakoztatóbb művészeti ágak közé tartozik. A négy helyszínen többek között lovas- és elefántszámokkal, bohócokkal, tűzzsonglőrökkel és elefántetetéssel szórakoztatják az érdeklődőket.

„Minden adottságunk megvan arra, hogy Közép-Európában, a cirkusz világában vezető szerepet játsszunk" - mondta Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Hozzáfűzte,hogy a Fővárosi Nagycirkusz egész évben működik, ami Európa-szerte ritkaságnak számít, emellett itt található a legnagyobb közép-európai utánpótlásképző bázis is. Emlékeztetett arra is, hogy a cirkuszfesztivál  - amelyet kétévente rendeznek meg, és amelyen a cirkuszvilág legjava gyűlik össze - a világ figyelmét is kivívta.

A Fővárosi Nagycirkusz plakátja - Forrás: fnc.hu

Budapesten a Fővárosi Nagycirkusz a Cirkuszok éjszakáján ünnepli 125. születésnapját. Az eseményen archív felvételekkel idézik fel az elmúlt évtizedek legkiválóbb magyar cirkuszművészeinek produkcióit. A Circus Classicus című műsorban Richter Flórián lovas- és elefántszámait, Hans Ludwig Suppmeier tigrisidomár produkcióját, a Baross Imre Artistaképző fiataljainak deszkaakrobata-számát, a Bazan Sisters egyensúlyozó-produkcióját, a brazil Super Silva plafonakrobata-mutatványát és a Halálkereket tekintheti meg a közönség. Késő este az Orpheum Hungaricum varietében humoristák, rúdtáncosok, akrobatikus kosárlabdázók, egzotikus tánckar és a magyar származású világhírű komikus, Steve Eleky szórakoztatja az érdeklődőket.

Balatonlellén az idén 20 éves Magyar Nemzeti Cirkusz várja a látogatókat. A műsorban a német Casselly család afrikai elefántokkal, ifjabb Richter József cirkuszigazgató pedig Zambesivel, az afrikai zsiráffal lép fel. Emellett lesznek olasz bohócok, tradicionális trapézszám, gumitestű íjásznő és állatsimogató, a sztárvendég Gregor Bernadettszínművész.

Fantasztikus hétvégék Keszthelyen!
Rengeteg mozgalmas rendezvény várja idén nyáron is a Keszthelyre látogatókat. Lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével, folklórzenével, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, musicallel, színházi előadásokkal és sportrendezvényekkel is készülnek a városban a vendégek szórakoztatására.

Balatonfüreden az Eötvös Cirkusz műsora várja a közönséget: a porondon kalózlegendák elevenednek meg, elefántok dübörögnek, farkasok lepik el a manézst, papagájok repkednek a kupolában, lesz arcfestés és elefántetetés. A sztárvendég Király Viktor.

Siófok Balatonszéplak városrészében az Exit Cirkuszban a Picard család és csapata bohócokkal, tűzzsonglőrökkel, arcfestéssel, makákó és rhesusmajmokkal, amerikai törpemalaccal, légi akrobatikával, lábzsonglőrökkel, Pirner Alma légtáncbemutatójával készül a Cirkuszok éjszakájára. A sztárvendég Varga Viktor énekes lesz.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.