Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Cofidis-kutatás: így készülnek a magyarok a karácsonyra

A pandémia miatt jócskán megváltozik az idei forgatókönyv: a személyes családi ünneplések sok helyen elmaradnak. A magyarok 76 százaléka úgy nyilatkozott, hogy el tudná ezt fogadni, mégis a legnehezebben a családi étkezésekről, beszélgetésekről, a közös fotózásról és az ajándékok személyes átadásáról mondunk le – derült ki a Cofidis Hitel Monitor novemberi kutatásából, amely arra kereste a választ, ki hogyan készül erre a hagyományos ünnepre.

Az újévről könnyebben mondunk le, mint a karácsonyról

A magyarok döntő többsége (76 %) vallotta, hogy el tudná fogadni, ha idén nem lenne mód a személyes közös ünneplésre amellett, hogy nehezen élnék meg. Sőt, vannak, akik úgy vélik, hogy ez most a helyes döntés. Ennél valamivel könnyebben éljük meg, ha az óévbúcsúztatón esik csorba. A válaszadók négytizede nehezen, de elfogadná, ha nem egy újévi buliban, nagy társaságban érné a hajnal, míg a lakosság fele szerint kifejezetten ez a helyes magatartás. Még a 30 év alattiak esetében is csak kevesebb, mint 20 százalék ragaszkodik a közös szilveszteri partihoz.

Lehet, hogy idén nem így ünnepelünk? Fotó: Depositphotos

 

A koronavírus hatására az idei ünnepek során le kell mondanunk jó pár közös pillanatról. A legnehezebben a gyerekekkel, unokákkal, valamint az idős szülőkkel, nagyszülőkkel való találkozásról mondunk le (47 %). Ugyanilyen arányban nehezen éljük meg, hogy elmaradnak a nagy családi közös étkezések. Szintén fájó pontnak érezzük, hogy nem tudjuk személyesen átadni az ajándékokat és hogy elmaradnak a személyes beszélgetések (45-46 %). Ezzel szemben legkevésbé a céges karácsonyi partihoz (11 %) és a karácsonyi utazáshoz, wellnesshez (15 %) ragaszkodunk, ahogy az adventi vásárokat (25 %) is viszonylag könnyedén el tudjuk engedni az idén.

Infografika: Cofidis

Kevesebből kevesebbet és praktikusat

A pandémia visszafogja a költekezési kedvet: a magyarok egyharmadánál nagy szerepet játszik vagy részben emiatt nem terveznek költeni. A lakosság négytizede úgy érzi, hogy idén kevesebbet tud szánni a karácsonyi készülődésre. Sőt ennél még többen, a megkérdezettek fele szerint ez a helyes döntés. Átlagosan közel 5000 forinttal csökken így az ajándékra szánt összeg, ami ~24.500 forintos büdzsét jelent. A hasznosságra törekszik mindenki, aki ajándékot vesz: az ajándék vásárlók háromnegyede említette, hogy inkább praktikus ajándékokat ad, felük pedig kisebb és/vagy kevesebb ajándékot vásárol egy-egy személynek, és hamarabb kezdi el a beszerzést.

A tervezett ajándékok típusában is van átrendeződés. Továbbra is a szépségápolás-illatszer, a ruházat és kiegészítők, márkás élelmiszer, italok, játékok és a könyvek csoportjából válogatnak a legtöbben. Mégis idén nagyot zuhan majd az utóbbi kategória, ami egyébként évek óta folyamatosan csökken (2013: 43 %, 2017: 37 %, 2020:30 %). Érthető okokból szintén kiesik a kedveltségi toplistából a vásárlási utalvány, az ékszer és az ajándékba adott wellness utazás, programok, belépők köre.

Emellett a konyhai nagygépeknél és háztartási gépeknél – ugyan a lista végén vannak – némi növekedés látható, a tartós otthonlét magyarázhatja ezt a trendet.

Infografika: Cofidis

Akkor is megtartjuk!

Megoszlanak a vélemények arról, hogy jó ötlet-e a karácsonyi ünneplést későbbre halasztani. A többség inkább ellenzi, de legalábbis nem örülne neki (58 %). Így sajnos akármennyire is jól hangozhatna, a halasztás nem lesz opció a családok körében. A kutatás azt is vizsgálta, hogy érzelmileg milyen hatással van ránk a kialakult helyzet. Minden kényszerű változás és lemondással járó nehézség ellenére az idei karácsonyhoz kapcsolódó érzéseink alapvetően pozitívak. Bár nyilvánvalóan sokak szívében van némi aggodalom és kétség az idei ünnepekre gondolva. Mégis a legfontosabb ünnep a járványhelyzet ellenére sem veszít népszerűségéből, továbbra is kedvenc ünnepünk marad. Legtöbben (35 %-47 %) a szeretetet, reményt és az együttlét örömét említették arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal várják 2020 karácsonyát.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.