Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csocsó, avagy éljen Koltai Róbert

Meg Máté Gábor, meg Gáspár Sándor meg Zenthe Ferenc meg mindenki, aki a Csocsó, avagy Éljen május elseje! című magyar film szereplői, készítői. Na nem azért, mert remekmű születettt, hanem azért, mert nézhető, szórakoztató vígjátékot láthatunk.

Bár kétségtelen, ebben a műfajban továbbra is verhetetlen a Tanú, és az is igaz, hogy a Koltai-Máté kettőstől már láttunk jobbat (Sose halunk meg), de az ötvenes évekről nem lehet eleget látni, mint ahogy Koltai-Máté-ból sem. Ezért aztán szinte mindegy is miről szól, mikor játszódik a történet, a klisék véres korszakának életre keltői – mégha panel figurákat kaptak is a forgatókönyvből – valódi életet lehelnek a szerepekbe.

Így lesz – időnként -, félelmetes a Gáspár Sándor formálta ÁVH-s tiszt, így válik Zenthe Ferenc rezignált némasága az egész vircsaft elleni megható és hiteles tiltakozássá, és persze így lesz Koltai Róbert Csocsója: a csupaszív, zseniális szervező, az emberek – s ezen belül a gyerekek – nyelvén értő kedves, bohém svihák szimbólikus figura

Szimbólikus, mint ahogy szimbólikusak Menzel filmjeinek egyes szereplői, vagy éppen Woody Allen.

Csocsó ugyanis történelem feletti figura. Minden korban megtalálható, általában arról lehet megismerni, hogy jobb sorsra érdemes, de ezzel ő különösebben nem törődik. Éli nyílt, emberi, természetes életét, nem ijed meg a a saját árnyékától, de a hatalométól sem, s képes arra – vesztére -, hogy az elaljasultban is meglássa az esendő embert. Csocsók nélkül nehezebb lenne az élet, de ezt többnyire csak akkor vesszük észre, amikor már nincsenek. Ez a megállapítás ugyan már a közhely határát súrolja, de – mégha vígjátékban is látjuk viszont – óhatatlanul belborzong az ember, mennyi szenvedés, gyötrelem, megaláztatás halmozódik fel a történelemben, míg új korszak veheti kezdetét. És a történet folytatódik…


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.