Csomor Csilla színművésznő: „A látványos eredmény már 3 kezelés után megmutatkozott: egyre laposabb lett a hasam!!! A kezelt felület - esetemben a has - folyamatosan csinosodott, karcsúsodott. Az otthoni ultrahangos zsírbontó készülék tesztidőszaka alatt ugyan nagyon sok elfoglaltságom volt, szinte állandóan úton voltam, így csak ritkábban tudtam használni a készüléket, mint kellett volna, mégis örömmel konstatáltam, hogy a heti 1 alkalom is igen hatékony. Mindemellett persze az étrendemre és a folyadékpótlásra is igyekszem odafigyelni, sőt sportolok is, de Mi, érett nők már tapasztalatból tudjuk, hogy egy bizonyos kor után, illetve bizonyos alkatok esetén nagyon nehéz formában tartani magunkat, így nagyon hatékony lehet ez a kis szerkezet. Én alapvetően az "alma"- típusba tartozom, tehát minden súlyfelesleg rögtön a hasamon jelentkezik. Még pár hét, és komoly eredményt fogok tudni felmutatni!
Az otthoni használatra kifejlesztett, meglepően egyszerűen kezelhető kis szerkezet még a legelfoglaltabb emberek esetében is roppant eredményes, hiszen egy héten egyszer 45 percet biztosan szakíthatunk önmagunk szépítésére.”
Bencsik Tamara énekesnő: „Nekem, akinek mind a színpadon, mind pedig a magánéletben tartanom kell a formám, rendkívül nagy segítséget nyújtott a gép már az első kezeléstől kezdve. Azonnal éreztem, hogy a bőröm feszesebb lett, és bár szerencsére nem küzdök nagyobb súlyfelesleggel, hisz’ edzőként magam is órákat tartok másoknak, sajnos azért én is látok magamon olyan helyeket, főként fenék tájékon, ahol tudok mit változtatni, javítani, esetleg feszesíteni. Azt szeretem ebben a gépben, hogy olyan testrészek formálásában tud szerepet játszani, amik a legtöbb nő életében kritikusak (has, fenék, comb), és egyszerre egy területre koncentrálva ér el szinte azonnali eredményeket.
Folyamatosan figyelek az étkezésemre és a rendszeres mozgása, és bátran tudom ajánlani az ultrahangos zsírbontó készüléket minden olyan hölgynek, aki nem eléggé elégedett magával, vagy csak az apró szépséghibákat szeretné eltüntetni. Ez a gép valóban segít.”