Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csongrád, az ezerarcú város

Mediterrán és vadnyugati élmények Csongrádon

Szecesszió és nádtető, állatsimogató és rock-koncert, borvidék és alföldi „tengerpart”. Elsőre talán kicsit ellentmondásosnak tűnik ez a felsorolás, mégis megvan benne a közös nevező: Csongrád.  Gyógyvizek, koncertek, remek borok, skanzen hangulatú óváros és tengerpart az Alföldön: hogy mindezt átéljük, elég Csongrádra látogatnunk. Budapesttől mindössze másfél órányira találjuk meg azt a várost, ahol jól megfér egymás mellett a tradíció és az innováció, a nádfedeles házak és az üvegbeton.

Időutazás a macskaköveken 

Nyáron két dologra vágyunk igazán: árnyas, romantikus utcákon sétálgatni, vagy vízparton barnulni. Csongrádon mindkét lehetőség adott, de napozás előtt mindenképpen ugorjunk be a régi belvárosba!

A város egykori központja, ahol egykor leginkább a vízhez kötődő mesterségek művelői, halászok, hajóácsok vagy hajósok éltek, többé-kevésbé érintetlenül megőrizte eredeti képét és hangulatát: az Alföld egyetlen település méretű műemléki együttesében az ember egy pillanatra úgy érzi, megállt az idő. Az egyedi hangulatú, két-háromszáz éves nádfedeles házak között a macskaköves utcákon bolyongva még az sem baj, ha eltéved az ember.

Ilyen az alföldi tengerpart

Ha nekünk a Balaton a Riviéra, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a Körös-torok meg a mi kis folyóparti „tengerpartunk”. A régi belvárostól csak pár perc séta a Tisza és a Körös találkozásánál kialakult strand, az „Alföld tengerpartja”: a 700 méter szélesen elhúzódó homokpad és a napernyők teszik teljessé a beach hangulatot.

Csongrádon az egyik legmagasabb a napsütötte órák száma, így nem kell aggódnunk a barnulás miatt a kellemes, 25-27 fokos víz mellett. A Körös-torokban a bringásokra is gondoltak: a kibővített kerékpártároló mellett csomagmegőrző szekrény és egy szervizpont is adott. Ha a családot is hozzuk, akkor van egy jó hírünk: nemrég készült el több családbarát vizesblokk, de játszótérből sincs hiány a Körös-torokban.

Ha megéheztünk, akkor csakis a csongrádi beachfoodot ajánljuk: Pici bácsi óriáslángosával mindenki jól lakik, az édesszájúaknak pedig Szabi eredeti erdélyi recept alapján készülő kürtőskalácsa fog leginkább bejönni.

Csongrád az Alföld tengerpartja

Ha leszáll az éj

De mit lehet csinálni egy kisvárosban este? Nyugi, Csongrád méretéhez képest bőséges kulturális programokat kínál. A nyári szezon kezdete hagyományosan a Csongrádi Napokkal indul júliusban. Szintén július a levendula-virágzás hónapja, a város szélén egy levendulafarm várja a színek és illatok szerelmeseit. Augusztusban a boré a főszerep a városban: a hónap végén ünneplik a Borfesztivált remek italokkal, finom harapnivalókkal és színvonalas koncertekkel.

A koncert-élet egyébként is nagyon aktív Csongrádon: a Tisza Presszó kertjében idén többek között, a 30Y, a Budapest Bár, a Vad Fruttik és Hobo is megfordul idén nyáron. Még mindig nem elég a zenéből? Augusztusban jön a KTN Feszt, ahol többek közt a Halott Pénz, Azahriah, Dzsúdló és Manuel adják egymásnak a mikrofont.

Aki egy kicsit nyugisabb programra vágyik, annak a magyar kulturális élet egyik megkerülhetetlen pontját, a csongrádi Művésztelepet ajánljuk, ahol évről évre számos hazai és külföldi kortárs művész dolgozik.

Kóstoljuk meg Csongrádot

A nádtetős régi belváros után ismerkedjünk meg Csongrád jelenlegi központjával. A Fő utcát díszítő platánsoron végigsétálva a városközpontban a kétszázötven éves Nagyboldogasszony-templom, az 1934 után épített városháza és a szecessziós stílusban épült gimnázium és egykori leányiskola épülete varázsolja el a látogatókat.

A sok séta után térjünk be valamelyik hangulatos étterembe! A városban járók semmiképpen se hagyják ki a helyi finomságok közül a csongrádi csípős tekercset, desszertként pedig érdemes kipróbálni az édes csíramálét. Az italválasztás nem lehet kérdés a szőlő és a bor nemzetközi városában. Egyre több fiatal foglalkozik borászattal, Bodor László, Gutpintér Tamás, Bodor Martin vagy Losonczi Áron borait vétek lenne kihagyni az erre járóknak. Utóbbi nem csak a borászként alkot maradandót, építészként az ő nevéhez fűződik a fényáteresztő beton, azaz üvegbeton feltalálása is.

Keleti Vadnyugat

Persze ha az egész család útra kel, akkor nem biztos, hogy az első sorban fogunk csápolni a koncerteken (bár egy-két pohár csongrádi bor után, ki tudja…). Gyerekszemmel talán még nyerőbb hely Csongrád: a várostól pár percre nemrég megnyílt Brunnbauer Állatsimogatóban a tevéktől kezdve mindenféle kisebb és nagyobb egzotikus állattal barátkozhatunk. Bónusz: a mini vadasparkba vonattal is utazhatunk, a „gőzös” épp az állatsimogató előtt áll meg.

A „vadnyugatra” már kocsival kell indulnunk, de kerékpárt is bérelhetünk, a bokrosi Vadnyugati Város ugyanis csak pár percre van Csongrádtól. Nem vicc, tényleg itt van egy kis szeletnyi vadnyugat: az aranymosástól kezdve a tomahawk dobáláson át a rodeóbikáig bármit kipróbálhatnak a gyerekek.

És ha már Csongrád környéki tanyavilág: érdemes bekukkantani a Pöttyös Tanyára is az ottani biogazdálkodásba és végigkóstolni az ottani finomságokat. A Várbirtok is várja a kicsiket, rendezvényeiken vadregényes környezetben „engedhetik ki a gőzt” a gyerekek.

A sok program után a helyi Gyógyfürdő- és Uszodában lazíthatunk. A komplexumot 2014-ben újították fel, az új, impozáns, fedett épületében három medence közül választhatunk, kültéren két úszómedence, gyermekpancsoló, valamint a 400 négyzetméter felületű élménymedence várja vendégeit.

A fürdő egyik masszázságyán aztán átgondolhatjuk, milyen város is Csongrád? Bulizós, gyerekbarát, strandolós vagy egy gasztro-élmény – a legjobb az lesz, ha mindenki maga fedezi fel ezt a várost. Irány Csongrád!

Fotó: Révész Gábor


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.