Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csúnyán terjed a sárgaság

A NÉBIH laboratóriumi eredményei alapján a Villányi borvidékhez közeli Gyód községben, valamint a Soproni borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség kórokozója. Az illetékes kormányhivatal szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket, valamint a fertőzés mértékének felmérését. A betegség terjedésének megakadályozása érdekében a hatóság felhívja a szőlőtermesztők figyelmét a fitoplazma terjesztőjének számító amerikai szőlőkabóca elleni védekezés fontosságára.

Fitoplazma, Kép: NÉBIH

A kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében az aranyszínű sárgaság betegséggel fertőzött növényeket, valamint a fertőzési góc körüli 1 kilométeres körzetben található, tünetet mutató tőkéket meg kell semmisíteni. Az ezt körülvevő 3 kilométeres biztonsági övezetben (ún. puffer zónában) intenzív felderítés és mintavétel zajlik a károsító esetleges jelenlétének, terjedésének feltérképezésére. A védelmi intézkedésekről a NÉBIH által kidolgozott FD Nemzeti Készenléti Terv ad útmutatást. A hatóság által elrendelt megsemmisítés esetén a hivatásszerűen gazdálkodó termelők kártalanításra jogosultak.

Szőlőkabóca, Kép: wikimedia

A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma – a szőlő esetében – karantén károsító. A szőlőterülettel rendelkezőknek a betegség tüneteinek észlelését jelenteniük kell az illetékes megyei kormányhivatalnak. A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédő szeres eljárás. Terjedése azonban nagymértékben csökkenthető fő vektora, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) elleni, időben végzett kezelésekkel, valamint az erdei iszalag, mint gazdanövény irtásával. A szőlőkabóca előfordulásának nyomon követésére a NÉBIH előrejelzési rendszert működtet, ami a növényvédő szeres kezelések időzítését – ezáltal a növény-egészségügyi kockázat csökkentését – is segíti. A védekezéshez állami támogatás igényelhető.

Azokon a területeken, ahol nem hajtják végre a szükséges védelmi intézkedéseket, megnő a fertőzés kockázata. A tőkék 80-100%-a is megfertőződhet a fitoplazmával, a fogékony fajták néhány év leforgása alatt ki is pusztulhatnak. Ennek megelőzése, valamint a további terjedés megakadályozása érdekében kulcsfontosságú a szőlő- és bortermelők hatékony együttműködése a hatósággal.

Magyarországon a NÉBIH a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget 2013 augusztusában azonosította Zala megyében a szlovén határ mellett, majd Badacsonytomajon, Veszprém megyében. 2014-2015-ben a hatóság Vas és Somogy, valamint Fejér megyében is kimutatta a fertőzést. Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében a kórokozót korábban csak erdei iszalag növényekből azonosították. Az eddig felderített fertőzések pontszerűek, a következetes hatósági fellépésnek és a felelősségteljes termelői hozzáállásnak köszönhetően a fertőzés nem terjedt szét.

A témában további hasznos információk, valamint a karantén károsítókra vonatkozó bejelentőlapok elérhetők itt, a NÉBIH honlapján!

Pink Lady kiütötte Jonatánt
Javában tart az almaszüret, mégis eltűnt a boltok polcairól a magyarok egyik kedvenc almafajtája, a Jonatán. Helyette azonban megjelentek olyan új klónok és hangzatos fajták, mint a Pink Lady vagy a Jonagold. Gyerekkorunk ízeire pedig itthon még mindig nagy kereslet lenne, a nemzetközi trend és a termesztési nehézségek azonban kiszorították a hajdanán népszerű fajtákat. Az érdi faiskolában azonban megőrizték a hagyományos magyar almafajtákat, és a kistermelők, hobbikertészek továbbra is hozzájuthatnak a régi kedvencekhez.

 

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.