Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csúszós örömök

Korcsolyázni jó, alapszinten nem is túl nehéz megtanulni. Az enyhe telek ugyan némi gondot jelentenek a sport szerelmesei számára, de reménykedjünk: előttünk még két igazán téli hónap, hátha az időjárás is belátja ezt! Akkor pedig még természetes jégen is csúszkálhatunk.

A téli sportok közül az egyik legnépszerűbb a korcsolyázás, hiszen a felszerelés nem kerül sokba – mondjuk a síholmikkal összevetve –, és felnőttek-gyerekek egyaránt művelhetik. Igaz, a versenyzést gyerekként kell elkezdeni, de a korcsolyázás alapjai viszonylag könnyen elsajátíthatók akár felnőttkorban is, a kitartó gyakorlás során pedig a mozdulatok egyre tökéletesebbekké válnak. A korizást nem nagyon lehet elfelejteni, és megunni sem. Egy kis gond mostanában a tavaszt idéző téli időjárás, amikor például még a városligeti műjégpálya is kénytelen szilveszterkor szünetet tartani…

Kép: PP-archív/Förster Tamás

Korcsolyázni nem csak jó, egészséges is. Ez a mozgás elsősorban a láb – a comb és a vádli – izmait, valamint a farizmokat tornáztatja. Kezdő korcsolyázók gyakran panaszkodnak izomlázra vagy bokafájásra, ez azonban később, a mozdulatsorok beidegződésével már nem fogja beárnyékolni a korcsolyázás örömét.

Sportol? Óvja az ízületeit!
A rendszeres mozgás testileg-lelkileg egyaránt előnyös, ám mielőtt belevágunk egy izgalmas sportágba, végig kell gondolnunk az adottságainkat, az edzettségi szintünket. Könnyebben megelőzhetjük a baleseteket, ha tisztában vagyunk a veszélyforrásokkal és az ízületvédelem lehetőségeivel.

A téli levegőn végzett harmonikus testmozgás fokozza a stresszel szembeni ellenálló képességet is, serkenti a vérkeringést, segíti a légzőrendszer és az immunrendszer működését, valamint számos krónikus betegség – például az asztma – rehabilitációjában is hasznosnak bizonyult már.

De csúszni a jégen főképpen remek szórakozás és kikapcsolódás együtt korcsolyázni a jégpályákon, vagy megfelelő jégvastagság esetén cikázni a befagyott tavakon, ahol a természetben élvezhetjük a siklás szabadságát. Sosincs késő elkezdeni, aki még nem próbálta, tegye meg!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.