Életforma.hu

ÉLET-MÓD

De mi lesz a karácsonyfákkal?!

Mindazoknak, akik azon aggódnak, hogy egész erdőket irtanak ki a karácsony miatt, van több jó hírünk is!

Kezdjük azzal, hogy ezeket a fákat direkt ezzel a céllal ültetik - csak úgy, mint azokat, amelyek bútor, vagy éppen papíralapanyagként szolgálnak. Tehát nem, aki igazi karácsonyfát állít, nem fagyilkos és nem is környezetromboló. Sőt! Sokkal jobbat tesz a Földdel, mint az, aki műanyag fát vesz, az ugyanis soha az életben nem bomlik le, ha megunják, elhasználódik, elkopik, egyszerűen a szemétre kerül.

Ezzel ellentétben a vágott fenyők számos módon hasznosíthatók az ünnepeket követően.

Nem megy kárba! Fotó: Pinterest

Az évi 5-600 ezer fa Budapesten a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe kerül - amely Magyarország egyetlen kommunális hulladék tüzelésű erőműve - és itt energetikailag hasznosítják őket: távhő és áram lesz belőlük. A főváros távfűtésének mintegy 9-10 százalékát a hulladékégető adja.

Vidéki nagyvárosokban - például Győrben és Debrecenben - komposztot készítenek belőle, amelynek egy része termőföldekre kerül, másik részét erőművekbe szállítják.

Pécsett a rászorulóknak készítenek belőle tűzifát. Ha mi magunk szeretnénk fűteni vele, mindig keverni kell keményfával, mert gyantatartalma miatt nagyon tud pattogni és túl intenzíven, rendkívül gyorsan ég.

Hamarosan mutatunk arra is ötleteket, mihez tudsz kezdeni a karácsonyfával, ha nagyon a szívedhez nőtt és egy darabot megtartanál belőle magadnak.

Forrás: FKF/RTL

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.