Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Decemberben a Hargitán járt Benedek Tibor

Tavaly karácsony előtt, az adventi időszakban két hétre Erdélybe utazott Benedek Tibor, a június 18-án elhunyt legendás vizilabdázó. Többször járt a hargitai templomokban megnyugvást keresni.

Kivételesen felesége, Epres Panni és a gyerekek nélkül utazott, szüksége volt erre az egyedül töltött időre - írja a Borsonline.hu. A sportoló Erdélyben járt, többek közt Varga Péter Ákosnál a Hargita alján, Székelyvarság határán, ahol családi gyökereket is keresett.

Decemberben Hargitán keresett nyugalmat Benedek Tibor. Fotó: Pixabay

 

Ákos azt mondja, hogy egy közös vízilabdás barátjuk javasolta, hogy keresse meg, segítsen felkutatni a családja székely vonalát itt, ahol nincsenek szomszédok, csak állatok, természet, csend.

"Tibor akkor már beteg volt, de ott megnyugvást talált. Szenvedő embernek ismertem meg, aki harcot vívott. Ezt meglátom, három évig voltam a feleségem mellett a kórházban, eltemettem őt és a fiamat is. Minden harc megerősít. Ilyen dolgokról beszélgettünk, de arról nem, hogy mi az ő betegsége".

Ákos szerette volna bemutatni az ott élőknek, de Tibor kérte, hogy ne verjék nagydobra az ottlétét, pihenni szeretne, egyedül lenni.

Nagy harcot vívott. Fotó: olimpia.hu

 

"Amit itt lehet kapni, az a megnyugvás. Az embernek szüksége van arra, hogy megpihenjen. Elment a misékre, de sehol nem ismerték fel, mert olyan sapkája volt, ami eltakarta az arcát. Advent volt, az első vasárnap, amikor megérkezett. Szépen fel volt díszítve az ünnepi asztal, ő beült az öt gyermekem mellé, és közösen imádkoztunk, meggyújtottuk a gyertyát. Azt mondta, sosem látott ennyi havat. Szinte itta a szavainkat, ahogy köszönünk, hogy egészséget kívánunk. Ez is tetszett neki. Nem evett velünk, mert Ocfalván kezdődött a szentmise, oda akart érni.

Az ő harca volt, magába akart vonulni. Hiszünk Istenben, nem véletlenül volt ő itt fent a hegyekben. Neki ez a közel két hét nagyon kellett, biztosan hasznára vált. Nagyon sajnálom, hogy nincs már közöttünk, remélem, a lelke jó helyre került!"

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.