Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Digitális ugródeszka: még tart a pályázat

Akár 2 millió forint értékű, a digitális oktatást segítő tablet-, valamint notebook csomaghoz juthatnak hátrányos helyzetű települések felső tagozattal rendelkező alapfokú oktatási intézményei a Telenor és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös pályázatán. Az összesen 10 millió forintos keretből elnyerhető technikai eszközök mellett a nyertes intézmények ingyenes, 30 órás akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzést is kapnak.

A járványhelyzetben kiemelt figyelem hárul a digitális oktatásra, a tanítás online térbe kerülése egy teljesen új élethelyzetet teremtett a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek is. Az elmúlt hónapokban ezért rengeteg intézmény és család számára vált szükségessé a távoktatáshoz elengedhetetlen technikai háttér, így például a megfelelő internetkapcsolat és a digitális eszközök beszerzése. Bár sokan vették sikerrel az eléjük gördülő akadályokat, országszerte vannak még olyan települések, ahol az iskoláknak nagy segítséget jelenthet a távoktatáshoz szükséges eszközpark kibővítése, illetve a használatához szükséges oktatáshoz való hozzájutás.

10 milliót szeretnének szétosztani. Fotó: Telenor

 

A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Telenor HiperSuli programja ezért most ’Digitális ugródeszka’ néven pályázatot hirdet társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból nehéz helyzetben lévő, illetve jelentős munkanélküliséggel sújtott településeken működő, felső tagozattal rendelkező általános iskolák számára. Olyan intézmények jelentkezését várják, ahol a digitális oktatás feltételei az eszköztámogatás révén biztosíthatók, valamint nyitottak arra, hogy a tudásátadás és az információmegosztás új módjait vezessék be pedagógiai programjukba. Az iskolák az oktatási tevékenyég ellátásához szükséges számú tablet és notebook eszközökre nyújthatnak be igényt, intézményenként akár 2 millió forintig. A nyertesek emellett ingyenesen vehetnek részt a Telenor 30 órás akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzésén, ahol elsajátíthatják a digitális oktatáshoz szükséges képességeket.

„A Magyar Református Szeretetszolgálat stratégiai célkitűzése, hogy a technológiai fejlesztéseket és IT-eszközöket is "szeretetszolgálatba" állítsa és oda juttassa el, ahol a pedagógusoknak és diákoknak a legnagyobb szüksége van rá a továbblépéshez. Szeretetszolgálatunk Válaszút komplex digitális programjának tapasztalatai alapján, pontosan tudjuk milyen kihívásokkal néznek szembe a diákok és pedagógusaik a digitális oktatásra való átállás kapcsán, főként a hátrányos helyzetű településeken. A Telenorral közös együttműködés keretében éppen ezért, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból fejlesztendő településeken működő intézményeket céloztuk meg a pályázati felhívással. Fontos célunknak tekintjük a digitális oktatás megvalósítását támogató, fejlett technológiai eszközök eljuttatását az iskolákba, ezért örömmel és aktívan veszünk részt ebben a közös kezdeményezésben” – mondta Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese, szociális fejlesztési és adománykoordinációs vezetője.
Ahol nincs eszköz, ott lemaradnak. Fotó: Depositphotos

„Digitális oktatási programunkkal, a HiperSulival, több mint 600 tanárral és több ezer diákkal állunk kapcsolatban. A velük szerzett tapasztalataink és a vírushelyzet ráerősített arra, hogy a megfelelő digitális oktatás kulcsa a pedagógusok felkészítése. A HiperSuli programmal a járványhelyzet alatt számos területen segítettük az intézményeket és a családokat, így többek közt tanároknak és szülőknek szóló közhasznú információcsomagot állítottunk össze, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetve oktatási célú honlapok adatforgalmi díjmentes elérését tettük lehetővé. A Magyar Református Szeretetszolgálattal való jó kapcsolatunkra építve bízunk benne, hogy a mostani segítségnyújtásunk eljuthat a távoktatás feltételei terén leginkább hiányt szenvedő településekre, ahol a digitális oktatáshoz szükséges eszközellátottság jelenleg nem megfelelő” – mondta Mészáros Attila, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

A pályázatok leadási határideje 2021. február 16., kedd, éjfél. A részletes kiírás a HiperSuli weboldalán, valamint a jobbadni.hu oldalon olvasható.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.