Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Döbbenetes sztori! 25 évesen rákos lett a szolifüggő lány

Nemrég látott napvilágot az a hír, miszerint egy 25 éves lánynál diagnosztizáltak melanómát, amelyet egyértelműen a túlzott szoláriumozással hoztak összefüggésbe. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza megvilágítja az ügy hátterét.

Kép:sxc

A hírek szerint Leanne Atherton 17 évesen járt először szoláriumban a sápadt bőre miatt, azóta pedig mint mondja, szinte függővé vált a mesterséges barnulástól. Bár tisztában volt azzal, hogy a fehér bőrének nem tesz jót a rendszeres szolárium, ám arra sosem gondolt volna, hogy mekkora árat kell majd ezért fizetnie. 25 évesen ugyanis melanómát diagnosztizáltak nála, és egyelőre még nem derült ki, hogy a daganat nem adott-e áttétet. A beszámolók szerint utólag csak arra vágyik, bárcsak valaki elmagyarázta volna neki, mekkora kockázatot vállal állítólagos sápadtsága eltüntetésével.

Tény, hogy a Földre érkező UV-sugárzás bizonyítottan fontos tényező a bőrdaganatok kialakulásában. Mára azonban az is világossá vált, hogy a szoláriumokban használt ultraibolya fény is növeli a bőrdaganatok, így a melanóma kialakulásának rizikóját – különösen a 45 év alatti nőknél. A készülékek mögött álló iparág igyekszik érvelni a biztonságosság mellett, ám egyre újabb tények igazolják ennek veszélyét is. Éppen ezért az elmúlt 20 évben kutatások sora vizsgálta a napágyak használata és a bőrrák összefüggését, kiemelten hangsúlyozva a fiatalok érintettségét.

Bizonyítottan káros

A cigarettafüsthöz hasonlóan a szoláriumokban tapasztalható UV sugárzást is rákkeltőnek és veszélyesnek minősítette két jelentős szervezet: a The United States Department of Health and Human Services és a World Health Organization's International Agency for Research on Cancer. A tudósok úgy vélik, 75 százalékkal nő a melanóma kialakulásának esélye azoknál, akik ilyen módon barnulnak. Egy 2010-es tanulmányban több, mint ezer,  25-59 éves, melanómával diagnosztizált személyt vizsgáltak és kiderült, hogy 62,9 százalékuk rendszeresen szoláriumozott. Az ellentábor ugyanakkor a D-vitamin pótlás fontosságát hangsúlyozza, de tudni kell, hogy az alkalmazott fényspektrum erre általában nem alkalmas, és  megfelelő táplálkozással ezt kockázatmentesen is megtehetjük.

Mikor forduljunk orvoshoz?

A bőrgyógyászati daganatok megelőzésében legfontosabb, hogy ismerjük az UV-sugárzás káros hatásait, a megfelelő védekezést, és a daganatok korai felismerési lehetőségeit- hangsúlyozza dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász szakorvosa.

A rendszeres szakorvosi vizsgálat különösen fontos azoknál, akiknek több mint 50 anyajegye van, vagy kevesebb számú, de szabálytalan a megjelenésük. Nagyobb a rizikójuk a világos bőrűeknek, szőkéknek, kék szeműeknek, vagy vörös hajúaknak is. Fokozottan veszélyeztetett, aki gyermekkorban hólyagos napégést szenvedett, vagy közeli rokonuknál melanómát diagnosztizáltak. Feltétlenül bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az anyajegyeknél, az alábbi változásokat tapasztaljuk:

- Megváltozik a színe, vagy a pigmentációja egyenetlen lesz. A barna különböző árnyalatai, fekete, kék, szürke, vörös, vagy fehéres területek jelennek meg.

- Megváltozik a határa (széle), terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen.

- A korábbi mellett új, többitől eltérő anyajegy jelentkezik.

- Az alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.

- Megváltozik a felszíne, korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.

Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, illetve az anyajegy vérzékenysége is, bár ezek a jelek gyakran már a betegség későbbi stádiumára jellemzőek. Akinek a családjában előfordult már bőrdaganat, mindenképpen mérlegelje a szoláriumozás kockázatait.

www.oxygenmedical.hu


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.