Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Don Quijote-év

Egyébként Spanyolország a közhelyektől megtisztítva akar Don Quijotéról és Sancho Panzáról megemlékezni, elutasítva a Cervantes-hősök álmodozóra és gyakorlatiasra leegyszerűsített képét.

A legújabb spanyol kutatási eredmények szerint Don Quijote nem az új-kasztíliai Argamasillában élt, hanem a közelében lévő Villanueva de los Infantesben. Ide álmodta Miguel Cervantes a búsképű lovagot és innen indította el kalandos, romantikus vállalkozásaira. A kutatók 27 lehetséges helyet vizsgáltak meg a földrajz, a filológia, a szociológia, sőt a matematika segítségével. Ez utóbbi felhasználásával számították ki Don Quijote gebéjének, Rocinanténak és Sancho Panza szamarának feltételezett sebességét - írja az El País napilap. A barokk-reneszánsz emlékekben gazdag helység lakói örülnek a hírnek: Cervantes regénye megjelenésének 400. évfordulója kapcsán különösen kedvezően hathat a falu fejlődésére. Kevésbé boldog azonban Argamasilla, ahonnan eddig indultak a Don Quijote nyomában című turistautak. De az is elképzelhető, hogy mint irodalmi legendák, Homérosz vagy Arthur király Kerekasztal Lovagjainak esetében, az egyes helyszínek rivalizálása csak még élénkebbé teszi majd az "elmés, nemes" lovag emlékezetét.

Egyébként Spanyolország a közhelyektől megtisztítva akar Don Quijotéról és Sancho Panzáról megemlékezni, elutasítva a Cervantes-hősök álmodozóra és gyakorlatiasra leegyszerűsített képét. Aki nem olvasta a művet, abban hamis kép él - hangsúlyozza Francisco Rico filológus, a legutóbbi kiadás felelőse, aki szerint a Cervantes-mű legméltóbb megünneplése a regény elolvasása és újraolvasása.

A Don Quijote-év nemcsak körutat és látnivalót kínál, az érdeklődők egy életre bevásárolhatnak a regényhez kapcsolódó művekből. Felújítják és DVD-n adják ki a témában készült játék-, rajz- és bábfilmeket. Könyveket kínálnak a lovag kalandjainak színhelyeiről, La Mancha régió természeti kincseiről. Megjelent egy gasztronómiai útmutató Don Quijote konyhája címen, korabeli receptekkel és az ilyen ételeket kínáló éttermek listájával. A spanyol Nemzeti Szimfonikus Zenekar a Don Quijote-témának szentelt koncertjei mellett régi hangszerekkel előadott korabeli dalok is hallhatók, és megjelent a népi melódiát modern ritmussal kombináló Fandongo de Don Quijote. (MTI, NOL)


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.