Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Drágább lesz a kávé?

Jelentősen, 50 százalékkal emelkedett a kávé világpiaci ára idén, az első két-három hónapban, ez pedig a jövőben a magyarországi kávéárakra is hatással lehet. Ami egyszerűbben annyit tesz: könnyen lehet, hogy nálunk is drágulni fog a kávé.

A kávépiacon január elején még 110 dollárba került egy szabványos 60 kilós zsák, február végén már 170 dollárnál járt az árfolyam, márciusi közepére pedig 185 dollár körülre kúszot fel a kávé ára.A drágulás részben azzal magyarázható, hogy a brazil kávéültetvények több mint harmada szenvedett kárt, ez pedig azért hat jelentősen a kávé világpiaci árára, mert a dél-amerikai ország termeli a legtöbb kávébabot a világon – idézi a Conclude Befektetési Zrt. szakértőit a mindenár.hu heti összefoglalója. Magyarországon egyébként az elmúlt egy évben a KSH adatai szerint a 250 grammos őrölt kávé átlagára 622–684 forint között mozgott, a 12 havi átlag – márciustól márciusig – pedig 654 forint volt.

Kép: MTI/Marjai János

Az árakat a közeljövőben az is magasan tarthatja, hogy világszerte egyre nő a kereslet a zöld kávé iránt, mivel azt ma már étrend-kiegészítőként, illetve természetes zsírégető fogyasztószerként is használják. A pörköletlen zöld kávéban ugyanis fellelhetők azok a pozitív élettani hatású anyagok, amelyek a pörkölés során megsemmisülnek. Az egyik legfontosabb hatóanyaga, a klorogénsav zsírégető, kiváló antioxidáns, csökkenti az éhségérzetet és a vércukorszintet. A zöld kávéban épen maradnak az immunrendszert támogató, sejteket védő polifenolok is.

Kávézzunk a jó emésztésért!
A legújabb tudományos kutatási eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás nemcsak biztonságos, hanem egyenesen jótékony hatású lehet az egészségre, pozitív hatással van ugyanis az emberi tápcsatorna mikrobaközösségeire, amelyek biztosítják a megfelelő emésztést és a táplálékból történő energiafelvételt, segítik a méreganyagok és más kártékony anyagok eltávolítását a szervezetből, valamint védelmet nyújtanak az allergénekkel és az idegen mikrobákkal szemben.

A kávé felfedezése a legendák szerint a véletlennek köszönhető: egy kecskepásztor megfigyelte, hogy az állatai nem alszanak, ha egy bizonyos cserje bogyóját rágják. A bogyókból az első italt vélhetően szerzetesek készítették, akiknek ez a főzet segített ébren maradni a virrasztással, imádsággal töltött éjszakákon. Egy másik történet szerint egy sivatagba száműzött szufi bölcs talált rá a vörös bogyókra, amelyek megmentették őt és tanítványait az éhhaláltól. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a kávécserje Etiópiában őshonos, Kaffa tartományból ered, innen szállították a kávét Jemenbe. A kávéivás szokása a 16. században már az egész arab világban elterjedt, Magyarországra pedig török közvetítéssel jutott el a kávé.

A boltláncok akciós kávékínálata

a Mindenár.hu

rendszeresen frissülő oldalán!

Áruházválasztóval!


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.