Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Dudorodik és feszít? Sürgősen orvoshoz!

A visszerességet sokan kozmetikai problémának tekintik, és ennek megfelelően keveset foglalkoznak vele. Pedig ez az elváltozás egy vénás megbetegedés egyik állomása

A visszérbetegség a vénás vér visszaáramlásának krónikus zavara. A lakosság kb. harmadát érinti, a nők körében kétszer gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál. Először enyhe, kozmetikai jellegű elváltozások (pókhálóra hasonlító, nem tapintható vénák) formájában jelentkezik.

Az első tünetek - amelyekre általában még ügyet sem vetünk - a fáradtság, a nehéz, feszítő érzés a lábszárakban. Gyakran érzünk zsibbadást, mintha lábainkat ezer apró tűvel szurkálnák, s éjjel nemegyszer kínzó lábikragörcsre ébredünk. Később kialakulnak a látható, tapintható visszértágulatok. Ha az áramlás tovább romlik, a hajszálerekből víz lép ki a szövetek közé, vizenyő, ödéma keletkezik, azaz a lábak dagadni kezdenek.

Az ödéma kezelés nélkül évek alatt a láb szöveteinek leépüléséhez vezethet, a bőr elvékonyodik, barnás elszíneződésű, száraz lesz, gyakran viszkethet. Sérüléskor, ha a seb nem gyógyul be, kialakul a lábszárfekély. Ez a folyamat jellemzően 30-35 éves korban kezdődhet, kezelés nélkül a lábszárfekélyes stádium 60-70 éves korban jelenik meg.

A visszérbetegségek kialakulásának a rizikófaktorai a családi hajlam, a túlsúlyosság, a többszöri terhesség, az álló-, ülőmunka, a nem megfelelő cipő-, ruhaviselet.

A folyamat lassítása

Aki hajlamos a betegségre, annak érdemes a megelőzésre odafigyelnie. Ez a betegség kialakulása előtt a lehetséges kockázati tényezők kizárását jelenti. Ha már kialakultak a kanyargós visszerek, a megelőzés célja a betegség romlásának csökkentése, megállítása. Sokféle készítmény kapható visszeres panaszokra. A tüneti szerek csökkentik a fájdalmat, gyulladást, ezáltal mérséklik a panaszokat. Az oki terápiát biztosító készítmények a betegség súlyosbodásáért felelős vizenyőképződést csökkentik vagy szüntetik meg, így a betegség előrehaladására is hatással vannak.

Szívleljük meg!

Mozogjunk, sétáljunk, gyalogoljunk sokat, ezzel elősegítjük a vér kipumpálását a visszerekből!

Szabaduljunk meg súlyfeleslegünktől!

Álló vagy ülő foglalkozás esetén minél gyakrabban mozgassuk meg lábfejünket, feszítsük meg, majd lazítsuk el lábszárunkat. Hazatérve lehetőleg polcoljuk fel lábainkat!

Zuhanyozás közben langyos vízzel, de minél erősebb vízsugárral közvetlen közelről "masszírozzuk" meg lábainkat!

Használjunk olyan készítményt, mely erősíti a vénák falát, csökkenti a fájdalmat, javítja a keringést és gátolja a láb dagadását!

Gyulladás, tartós fájdalom, rendszeresen visszatérő duzzanat esetén feltétlenül forduljunk orvoshoz

Forrás: www.ujszo.com


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.