Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Édes élet –azaz egy új pihenősziget a város közepén

Szeptember közepétől a Teréz körúton új színfoltnak örvendhetnek mindazok, akik vonzódnak az ezotériához, szeretik a könyveket, és mindezt szép környezetben megpihenve is szívesen teszik. Új helyre költözött az Édesvíz Kiadó könyvesboltja, amely eddig is arról volt híres, hogy rendszeresen akciókkal, kedvezményekkel kényezteti törzsvásárlóit, mellette pedig időről időre érdekes programokkal is szolgál. 

 Most megszépült környezetben böngészhetik majd kedvükre a könyveket, régebbi sikereket és újdonságokat az érdeklődők, és ha úgy tetszik, kényelmes fotelokban, olvasósarkokban ismerkedhetnek meg velük szakértő eladói segítség mellett. A barátságos, meleg színek, burkolatok, a hatalmas élettel és édesvízzel teli akvárium mind-mind arra szolgál, hogy egy kis jókedvet, pozitív hangulatot csempésszen a mindennapjainkba. És hogy ne csak a szellemnek kedvezzünk, mindemellett arra is lesz lehetőség, hogy az újonnan megnyíló Sweetwater Caféban frissüljünk fel, mielőtt útrakelünk.

A kávézó 6-8 féle különleges, testet-lelket üdítő teával, 8-10 féle zamatos kávéval, tejes turmixokkal, joghurtos lassi italokkal, szendvicsekkel és süteményekkel várja természetesen mindazokat is, akik egy kicsit szusszannának a Nagykörút forgatagában. A barátságos hangulat pedig valószínűleg hamar olvasni, könyvet böngészni csábítja majd a kávézóba betérőket is, a könyvvásárlók pedig szomjukat olthatják a pultnál.
És természetesen számos akcióval is kedveskedik a nyitás és megújulás alkalmából a Kiadó. Október 7-ig minden könyv, kártya, naptár – tehát minden Édesvíz-kiadvány 40 %-os kedvezménnyel vásárolható meg. A szeptemberi újdonságok között biztosan sláger lesz az Atlantisz angyalai jóskártya, amely inspiráció és gyógyítás az Angyali Királyságokból. A tizenkét atlantiszi arkangyal 44 lapja válaszokat ad az egészségre, a gazdagságra, a karrieredre és az emberi kapcsolatainkra vonatkozó bármely kérdésünkre.

Szintén nagy érdeklődésre tarthat számot a népszerű szerzőházaspár, Esther és Jerry Hicks új, meditációs CD-vel is ellátott útmutató könyve, a Belépés a Vonzás Örvényébe, de ugyancsak sokan várják már a német sikerszerző, Rüdiger Schache új kötetét, az Életünk titkos terve c. könyvet. Szeptemberben jön még Lélekgyógyászat kategóriában A felismerés kapuja című kötet is. Ezeket az újdonságokat, illetve a régebbi nagy bestsellereket, ezoterikus sztárszerzők műveit, jóskártyákat és kézikönyveket mind-mind megtalálhatjuk tehát mostantól a Teréz krt. 45. szám alatt, az Édesvíz Könyvesbolt és Kávézó barátságos falai között.



www.edesviz.hu    www.sweetwatercafe.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.