Szellemes, önmagukon mindig túlmutató, rendre a transzcendentális rejtelmeihez férkőző szerkezeteihez pedig hozzátartoznak – nyugodtan kimondhatjuk – irodalmi értékű címadásai, amelyek vonzó tipológiájukkal szigorúan fölzárkóznak a plasztikák (képek) ikonográfiájához. És korántsem csupán arról van szó, hogy a konstrukció iróniáját szóviccek fejeljék meg, sokkal inkább arról, hogy a verbális kifejezés poénjai, valamint a vizualitás gegjei egyazon szellemiség hordozói, amely szellemiségben a vicc halálosan komolynak tetszik – teszem föl – a komoly nevetségességével szemben. Azaz: nem a köznapi értelemben vett humor jelentkezik itt, hanem a fonák fölszínre fordítása – a gesztus összes következményeivel egyetemben. Vagyis amikor a végtelenül öncélú, ugyanakkor lenyűgözően precíz, méretes és elmés szerkezetnek a Fügemagozó címet adja, nem pusztán arról van szó, hogy a fügemagozás értelmetlenségét tegye nyilvánvalóvá (amivel egyébként mindenki tisztában van), de arról igen, hogy az ember technikai leleményessége gyakorta olyasféle üresjáratokat teremt, amilyenek az emberi társadalom mozgásában is megfigyelhetők.

Ebbe a címtípusba tartozik még a Széltoló, a Nikkelgébics, a Gumipuszi vagy a Hűtött árnyék, amelyek egytől egyig megtévesztően értelmesnek látszó fogalmak, nyelvi szerkezetük éppolyan korrekt, akár mechanikájuk, mégis, szemvillanás alatt jövünk tisztába logikájuk fonákságával. Ugyanakkor költőiségük magával ragad, szinte birokra kel bennünk logikájuk sérthetetlensége érdekében.

A másik jellegzetes, Édeskére leginkább árulkodó címtípust tautologikusnak nevezném, mivel ezekben az esetekben többnyire a látványban jól értelmezhető tartalomra egy azt túlbeszélő, alkalmasint az értelmezésből kissé kibillentő címadás következik. Méréstechnika, Energia-transzplantáció, Szín-valló, Kulcsos kép, Peremen, Képmutató láda stb. lehetnének a példák, noha esetükben még további distinkciók tehetők. Haraszt˙ – úgy tetszik – a magába zárkózó lényeg érintetlenségét szándékozik megbontani, de egyben szisztematizálni is egy tágabb gondolati szimmetriában; egészen pontosan: a nyelvfilozófia szimmetriájában. Be kell tehát látnunk, korántsem csak szellemes ötletkombinációk tanúi vagyunk a fogalmi-vizuális tengely mentén, de éppen a metafizikai élmény sodrásában húzzuk mosolyra szánkat vagy fintorodunk el.

A harmadik típusú címadást – némi egyszerűsítéssel – megnevezésnek titulálnám, ahol a névadás, a logosz erőterét sajátítja ki fantasztikus tárgyainak. Ilyen az Agyágyú, Kabóca (sorozat), Gépes-könyv, Illuminoszkóp stb. És még ez a hármas fölosztás is csupán elnagyolás; alaposabban belegondolva újabb altípusok állíthatók föl. Nem önkényesen, mivel Édeske címadásai úgyszólván önelvűen rendeződnek el típusosztályaikba, ahová az alkotói akarat kényszeríti őket – még csak nem is a nézőnek szánt fogódzóképpen, de az adott műalkotás elvitathatatlan részeként. - Fábián László

Haraszt˙ István kiállítása megtekinthető a Synergon Kortárs Galériában, a Synergon Rt. irodaházában január 31-ig.

Forrás: ArtNet