Egy mocskos téli reggelen megyek a kocsihoz - utcán parkolok - és nem találom. Keresem a 10 éves Suzukit, amelyik azért lett fehér, hogy kibírja a tisztítatlanságot. Jól harmonizál a külső viszonyokkal. Már az ijedelem határán veszek észre egy fehér típustársat, csakhogy ez ragyogó fehér, csillog-villog, frissen van mosva, gondosan megszárítva. Ő volt az. Na de hát ilyen nincs, hogy egy jó tündér hajnalok hajnalán koszos autókat takarítson. Van. A nyomozás Török úrhoz vezetett, aki vagyonőr a sarki építkezésen. Nem tudom, melyikünk van nagyobb zavarban - habogásunk végeredménye: szó sem lehet bármilyen fizetségről vagy ellenszolgáltatásról. Török úr ezt azért csinálja, mert ráér, víz és sampon van, és különben is: a kocsi mocskossága szoros összefüggésben van a sarki építkezéssel, amelynek teherautói rendre lefröcskölik az ott parkoló autókat, ez tehát kvázi kártérítésként jár a tulajnak. Minden károsultnak természetesen nem tudja lemosni a kocsiját, de a legsúlyosabb eseteket és a legszimpatikusabb, mert nem veszekedős autós szomszédokat ilyenformán engeszteli ki.

A következő beszélgetés interjú-jellegét nem igazán érti Török úr, de udvariasan beleegyezik. A rendszerváltáskor munkanélküli lett és vagyonőrré képezte magát. Szólt egy ismerős és kész. Nincs ebben semmi rendkívüli - sugallja a még mindig, mindig halk, indulattalan hang. Hiszen korábban is cserélt ő szakmát - eleget. Esztergályosnak tanult, de unalmas volt a szériamunka, váltott. Az új szakmát Olaszországban kellett betanulni. Három hónapig volt Torinóban - onnan hozta a feleségét. 27 éve. Természetesen hazahozta az asszonyt. Fel sem merült, hogy kint maradjanak. A szavai olyan határozottá válnak, hogy meg sem lehet kérdezni, de azért megkérdeztem. Török úr már ott tart, hogy hét gyerekük van, öt lány és két fiú. Sikerült elérnie, hogy egy darabig ne kérdezzek. "Hazajárni Olaszországba" persze sose volt pénz, most meg már nincs is kihez. Viszont a gyerekeket el kell tartani, ezért lett szállítómunkás. Itt egy kis csillogás a szemében: jó kaland volt, sok utazás. Aztán jött a rendszerváltás, a privatizáció és az elbocsájtások - nem is volt baj, mert már nagyon nehéz volt a cipekedés.

Tömören fogalmaz, semmit sem minősít, pontszerűen sorjáznak az információk, a fontosak. Olasz feleség, hét gyerek, munka - és közben katonaság három évig, majd tíz évig tartalékos, minden évben behívták, MHSZ, ejtőernyőzés és nem tudja, mondhatja-e, de megjegyzi, 15 évig munkásőr is volt. Miközben bólintok, kattog az agyam, hogy jön össze ez az egész. Török úr már a vagyonvédelmi tanfolyamnál és a fegyvervizsgánál tart, amikor felfénylik a szeme. Megvan a kulcs: a fegyver. Lehetett menni lövészetbe. Ezért kellett ezt mind végigcsinálni, mert másként nem ment volna, akárcsak az ejtőernyőzés az MHSz nélkül. Volt ötven ugrás - és kész. Ma már fizetős a pálya, hogy is bírná.. Egy ideig még rajta volt, hallotta is, hogy Csehszlovákiába érdemes menni, mert útiköltséggel együtt olcsóbb, mint itthon, de úgyse volt elég tehetséges. Ezt honnan tudja - nyögöm ki a frappáns kérdést. Nem hívtak meg a válogatottba. Úgy mondta, hogy azonnal meg kellett vigasztalnom: de hát itt van fegyver meg lehet lőni. Nem nagy vigasz: a fegyvert használni nem szabad, nem is akarná. Élőlényre képtelen lenne lőni, csak céltáblára. Soha nem vadászna. Persze, évente egyszer van lőgyakorlat -a hangsúly finoman enervált és lemondó.

Már tudom, amit tudok. A beszélgetés még folytatódik. Mert ez a munka fontos, érdekes, változatos. Három, négy hónaponként új építkezés. Az elejét szereti nagyon, a felvonulást, meg a végét, amikor kész minden és mennek tovább. Az a legfontosabb, hogy a szomszédsággal megfelelő kapcsolat alakuljon ki, mert egy építkezés kosszal, zajjal és idegek borzolásával jár. Igyekszik tompítani a viszályt, ha lehet, lecsendesíti a munkát, helyrehozza az okozott kárt, takarít, kocsit mos, sőt, megelőzi a nem kívánt konfliktusokat. Ha valaki veszekszik vele, annál halkabban beszél az illetőhöz, minél jobban kiabál. Hát sodra az nincs neki, nem is lehet kihozni belőle. Nagyon büszke rá, hogy az ő időszaka alatt sose volt feljelentés, persze ez nemcsak az ő érdeme, de ő is megtesz mindent.

Mellékkörülmény: a beszélgetés jó két órát tartott, mert Török úr természetesen rendre bejárta a területet. De ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy ne legyek hülye. Azt kérdezem, hogyha egy jó tündér teljesítené három kívánságát, mi lenne az. Habozás nélkül jön a válasz: csak egy kellene, békesség.

De én menthetetlen vagyok. Elképzelem, hogy Török János egy elegáns tiszti lövészklubot vezet, ahol rend és fegyelem van meg sporttársi jó hangulat. A fegyverek tiszták, minden a helyén. A sporttársak lőnek, és természetesen Török úr is, mert ő a legjobb, ez magától értetődik, mert szerető és szakavatott kezekben van az intézmény. Fantazmagóriámat megtartom magamnak, mert annyira hülye azért nem vagyok, de olyan bölcs sem, mint Török úr.

Faragó Judit