Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy Casa, ahol menedékre találnak a nők

A családon belüli erőszakos cselekmények száma a járvány miatti be-, és összezártság miatt jelentősen megugrott világszerte, így Brazíliában is. A hatalmas országban ugyanakkor öt éve létezik egy olyan kezdeményezés, mely a problémára komplex módon kíván reagálni.

Létezik egy intézményhálózat Brazíliában, mely a Casa da Mulher Brasileira, azaz ’A brazil nő háza’ névre hallgat.

Itt gyakorlatilag egy helyen, természetesen egymástól teljesen elkülönítve töltik az erőszakot elkövetők letartóztatásuk utáni első 48 órájukat, de ugyanabban az épületben vannak elhelyezve a nők elleni erőszakra szakosodott, kizárólag nőkből álló rendőrök, az igazságügyi osztály speciális csapata, a családi bíróság képviselői, a veszélyeztetett nőket segítő közösségi járőrök, a szociális munkások, pszichológusok, a bölcsőde és maga az ideiglenes szállás is - írja a Guardian.

Erőszak. Fotó: depositphotos.com

 

Egy komplex intézményről van tehát szó, melynek első egységét 2015-ben nyitották meg, azóta pedig további hét Casa létesült a hatalmas országban.

Most, hogy a járvány miatti összezártság következtében világszerte megnövekedett a családon belüli erőszakos cselekmények száma, talán még nagyobb jelentőséggel bír a brazil példa.

A Casa a koronavírus korlátozások ellenére is teljes gőzzel üzemel. Az egyetlen különbség az, hogy néhány szolgáltatást most már távolról is működtetnek, a fizikai távolságtartás szabályait itt is szigorúan betartják és természetesen mindenki maszkot visel. A központban kissé csökkent a látogatók száma, de a személyzet ezt kevésbé az erőszakos cselekmények csökkenő számának, sokkal inkább a kijárási rendszabályok megszigorításának, a szabad mozgás korlátozásának tudja be.

Brazíliában rendkívüli módon elterjedt a nők elleni erőszak. Egy 2019-es jelentés szerint 2018-ban 4 százalékkal növekedett az ilyen típusú bűnesetek száma az előző évhez képest. Az esetek 88 százalékában az agresszor a nő jelenlegi vagy a korábbi partnere volt. Kétpercenként történik a nők ellen valamilyen erőszak a 212 milliós Brazíliában.

A COVID-19 korlátozásai növelték a családon belüli erőszakot. A múlt hónapban a Reuters a nők elleni erőszak eseteinek 45 százalékos növekedését jelentette be - egyedül Sáo Pauloban.

Az olyan központok, mint a Casa, előrelépést jelentenek a probléma megoldásában, speciális szolgáltatásokat nyújtva egy helyen azok számára, akik valamilyen erőszakot voltak kénytelenek elszenvedni házastársuktól, vagy bárkitől, akivel egy háztartásban élnek.

Maria Laura Canineu, az Human Rights Watch (HRW) emberjogvédő szervezet brazíliai igazgatója úgy látja, hogy a program az utóbbi időben lelassult, a tervezett 27 ilyen létesítménynek még csak egy része valósult meg.

A karantén világszerte növelte a családon belüli erőszakot. Fotó: Pixabay

 

A HRW adatai szerint a tavalyi évben a Bolsonaro adminisztráció a házak építésére szánt 13 millió dollárból egy fillért sem költött el.

Campo Grande városának korábbi nőügyi referense, Carla Stephanini szerint a Casaval egy olyan komplex intézményt akartak létrehozni, mely mintegy óvó és segítő módon öleli körbe a bántalmazott nőket. Egyszerre biztosít menedéket számukra, teljes ellátást, de arra is alkalmas, hogy a bűncselekményt itt jelentsék be; nem kell külön a rendőrségre menni, és aztán menedéket keresni, hiszen a Casaban minden egy helyen megvan.

A Casa megnyitása óta több mint 68 000 nő kereste fel az intézményeket, 16 935 esetben kértek valamilyen védintézkedést, például visszatartó eljárásokat, és a rendőrség 30 064 családon belüli erőszakról szóló jelentéssel foglalkozott ez idő alatt.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.